Gazdaság

Kijev és Moszkva egyezségre jutott

Megállapodott Oroszország és Ukrajna a fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tévő megállapodás meghosszabbításáról – jelentette be szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Kijev és Moszkva egyezségre jutott
Ukrán mezőgazdasági termékeket szállító hajó Odessza partjainál (Képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Yulii Zozulia

„Mindkét féllel folytatott tárgyalásainkat követően sikerült elérnünk a megállapodás meghosszabbítását, amely március 19-én lejárt volna” – mondta az MTI tudósítása szerint egy canakkalei avatóünnepségen a török államfő. Erdogan Oroszország, Ukrajna és az ENSZ erőfeszítéseit is megköszönte, egyúttal leszögezte, hogy a megállapodás életbevágóan fontos a globális élelmiszerellátás stabilitása szempontjából. Felidézte, hogy az egyezség alapján több mint 800 hajó mintegy 25 millió tonna gabonát juttatott el a világpiacra.

A török elnök arról nem szólt, hogy a hosszabbítás milyen időtartamra szól. Korábban Oroszország úgy nyilatkozott, hogy 120 nap helyett 60 napos hosszabbítást támogat, ám ezt Kijev akkor elutasította arra hivatkozva, hogy az eredeti megállapodásban feketén-fehéren rögzítették, hogy legalább 120 nappal lehet meghosszabbítani.

Olekszandr Kubrakov ukrán infrastruktúraügyi miniszter a Twitteren azt írta, hogy a megállapodást ismét 120 nappal hosszabbították meg. Egyúttal háláját fejezte ki az ENSZ-nek és Törökországnak erőfeszítéseikért. A fekete-tengeri gabona exportjáról tavaly júliusban született megállapodás. Az alku értelmében három fekete-tengeri kikötőből biztonságos folyosókon keresztül lehet gabonát exportálni, és a megállapodás végrehajtását Törökország koordinálja.

Kapcsolódó írásaink