Gazdaság
Az arany éve lesz 2023?!
Az elmúlt napokban elérte a 8 hónapos csúcsot a nemesfém ára, ezt a gyengébb dollár és az alacsony hozamok is elősegítették

Az arany szárnyalásához a kínai újranyitás is hozzátett, hiszen a Kínai Népi Bank bejelentette, hogy 62 tonna aranyat vásárolt 2022 utolsó két hónapjában. Szakértők úgy vélik, az aranyra váró következő kihívás az 1896 dollár/uncia szint elérése lesz.
David Neuhauser, a Livermore Partners alapítója és befektetési igazgatója a CNBC-nek nyilatkozva kedden megosztotta, arra számít, hogy az arany közelmúltbeli lendülete folytatódik, hiszen a befektetők is úgy látják, hogy a következő években tovább fog inflálódni a dollár.
A Világgazdasági Fórum (WEF) pedig úgy véli, hogy az infláció és a volatilis pénzügyi piacok által elősegített biztonságba menekülés mellett az arany árának emelkedését az is elősegítette, hogy a központi bankok 1967 óta nem látott mértékben vásárolták a nemesfémet.