Gazdaság
Bővült a falusi turizmus Szerbiában

A múlt esztendőben jelentősen, negyven százalékkal bővült a falusi turizmussal foglalkozó bejegyzett gazdaságok száma Szerbiában – közölte kedden a Szabad Magyar Szó. Mint olvasható, jelenleg hétszáz efféle létesítmény regisztrált az e célra alkotott elektronikus rendszerben.
A kép persze árnyaltabb, hiszen vélhetően még mindig sokan, becslésem szerint további hétszázan tevékenykednek a szürke zónában – mondta a hírrel kapcsolatban a Beta ügynökségnek Husein Memić turisztikai és ifjúsági miniszter. Utalt arra is, szerinte az E-turista nyilvántartásba való fokozott regisztrációt a hazai üdülési támogatási rendszer bevezetése váltotta ki, hiszen tavaly szerbiai polgárok több mint tízezer utalványt használtak fel vidéken.
Hozzátette, az idén kibocsátott, százezer belföldi üdülési utalvány több mint fele már a forgalomba bocsátás első napján gazdára talált.