Gazdaság

Év végéig módosítják a jövő évi költségvetést

Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatta a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait – írta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Facebook-oldalán.

Év végéig módosítják a jövő évi költségvetést
Varga Mihály: Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatta a gazdasági folyamatokat
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Mint azt a miniszter kifejtette, a kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező, 2023-as költségvetést módosítani fogják.

A célunk az, hogy a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is biztosítsuk a hiány és az adósság csökkentését, ugyanakkor megvédjük a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket – írta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte: egyetért és támogatja Vajda Zoltánnak, az Országgyűlés költségvetési bizottsága elnökének javaslatát, hogy erről tájékoztassa a parlament illetékes bizottságát.

Amint a Pénzügyminisztérium elkészül a módosításokkal, és ezt a kormány jóváhagyja, örömmel veszek részt a költségvetési bizottság ülésén – írta Varga Mihály.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom