Gazdaság

TIM: Európa foglalkoztatási élmezőnyében található több magyarországi régió

A hazai foglalkoztatás 2022 nyarán csúcsra járt

Az Eurostat napokban közzétett elemzése szerint a világjárványt követő visszaesés után a teljes népességhez képest élénkebb tempóban javult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete Európában. A 15–29 évesek foglalkoztatási szintje 2010 óta Magyarországon nőtt a második leggyorsabb, az uniós átlagot tízszeresen felülmúló ütemben. A 2021-es adatsorok alapján az ifjúsági munkanélküliség három, az általános ráta két hazai régióban is a legalacsonyabbak közé tartozik a kontinensen – ismertette szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

TIM: Európa foglalkoztatási élmezőnyében található több magyarországi régió
Kutnyánszky Zsolt: A kormány foglalkoztatási programjaiban kiemelten támogatja a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését
Fotó: Kormany.hu

Az elmúlt évtized elején Magyarországot a fiatalok munkaerőpiaci helyzetét tekintve is az Európai Unió sereghajtói között tartották számon. A munkaalapú gazdaság eredményes kiépítésének köszönhetően foglalkoztatási rátájuk 12,8 százalékponttal javult 2010 óta.

Az 1,3 százalékpontos uniós átlaghoz képest ez mintegy tízszer gyorsabb ütemű növekedést jelent, Litvánia után a második legjobb teljesítményt takarja a tagállamok összevetésében.

Cseh és lengyel régiók mellett a hazai központi, a nyugat- és a közép-dunántúli régióban is a legalacsonyabbak közé tartozó, 5 százalék alatti ifjúsági munkanélküliségi adatokat mértek 2021-ben.

Míg a baloldali kormányzás végén ez a mutató országosan 30 százalék körül alakult, mára kevesebb, mint harmadára csökkent. A Közép- és Nyugat-Dunántúlon a teljes népesség munkanélküliségi rátája is a legkedvezőbbek közé tartozott tavaly Európában. A 2,1–2,2 százalékos szintet hasonlóképpen csak cseh- és lengyelországi régiók produkálták a közel kétszáz uniós régió közül.

Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: 2022 nyarán csúcsra járt a hazai foglalkoztatás, először fordult elő, hogy három egymást követő hónapban is 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon. A kormány foglalkoztatási programjaiban kiemelten támogatja a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését. A jelenleg elérhető lehetőségek közül a legnépszerűbb a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása. A két hónapja futó konstrukcióban mostanáig több mint 8700 álláskereső felvételéhez igényeltek állami bérköltség-hozzájárulást, közülük több mint háromezren 25 év alattiak. Az eddig megigényelt forrásmennyiség mintegy harmada, 2,6 milliárd forint fiatalok munkába állásában hasznosulhat. A korosztályba tartozóknak minden eddiginél inkább megéri dolgozniuk, hiszen az idei év elejétől mentesültek a személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Kapcsolódó írásaink