Gazdaság
Tízszer olcsóbb a gáz itthon, mint Európában

A finn VaasaETT, egy globális energetikai tanácsadó cég közzétette legújabb körképének eredményét az európai lakossági energiaárak alakulásáról, amiben a fővárosok átlagfogyasztóit vizsgálják, számolt be róla a Világgazdaság.
Ebből az derült ki, hogy 2022 júliusában is Magyarországon volt a legolcsóbb az energia a háztartásoknak. Az egész kontinensen itthon a legolcsóbb a gáz, a villany pedig egyedül a szomszédos Szerbiában került kevesebbe.
A múlt hónapban Londonban került a legtöbbe egy kilowattóra áram, forintba átszámolva, 252 forintnál is többe. Eközben Budapesten 39 forintba került ugyanennyi áram. A második legdrágább hely Koppenhága volt, a harmadik pedig Róma. A környező országokban Lengyelországban közelített az ár a magyarhoz, de még ott is 75 forintnak megfelelő volt. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy míg Magyarországon euró-forint árfolyam mozgása miatt még valamivel csökkent is a kilowattóránkénti áramár, addig Londonban például 50,67 eurócentről 63 eurócent fölé ugrott.
A gázárakat tekintve a legtöbbet Amszterdamban kellett fizetni júliusban, mintegy 1200 forintnak megfelelő összeget egy köbméter gázért. Budapesten ugyanez a mennyiség kevesebb, nagyjából 115 forint volt. A második legmagasabb összeget egy egységnyi gázért Stockholmban kellett fizetni, a harmadikat pedig Koppenhágában.
Az összehasonlításokból jól látszik, hogy a rezsit tekintve a helyzet Koppenhágában, Londonban és Amszterdamban a legsúlyosabb.
Bár Magyarországon augusztusban változott a rezsicsökkentés szabályozása, az átlagon felül fogyasztóknak így is csak a lakossági piaci árat kell fizetniük, ami nem a világpiaci ár, hanem annak is egy rezsicsökkentett változata. Így tehát megállapítható, hogy még a lakossági piaci árak is kedvezőnek mondhatók Európában a többi országgal összehasonlítva.