Gazdaság

A globális Dél szenvedheti meg a Nyugat buzgó környezetvédelmét

A zöldtechnológiákhoz elengedhetetlen alapanyagok miatt indulhat el a legújabb versengés a Nyugat és Kína között, ez pedig újra reménytelen helyzetbe hozhatja a fejlődő országokat. 

A globális Dél szenvedheti meg a Nyugat buzgó környezetvédelmét
Egy kisgyermek és egy nő töri a kobaltbányából kitermelt köveket a Kongói Demokratikus Köztársaság egyik kőfejtőjében
Fotó: AFP/ Junior Kannah

Az Európai Unióban és az Egyesült Államokban uralkodó „vörös-zöld” ideológia éppen ugyanazt a kétszínűséget viseli magán, mint a nyugat-európai államok korábbi, gyarmatosító hozzáállása, és éppen azokat a káros globális folyamatokat erősíti fel, amelyek ellen a nyugati balliberalizmus – legalábbis szavakban – küzd. 

Amit a nyugati politikusok ugyanakkor nem mondanak el, az az, hogy  jelenleg lehetetlen akkora mennyiségben kibányászni és feldolgozni az akkumulátorokba kerülő alapanyagokat – lítium, nikkel, kobalt, mangán, palládium és egyebek –, hogy az elektromos járművekre való gyors átállás megvalósulhasson – hívja fel a figyelmet a Foreign Policy külpolitikai hírportál. 

A zöld „forradalomnak” van egy piszkos oldala, a csillapíthatatlan éhség az Afrikából, Dél-Amerikából és máshonnan származó erőforrások iránt, amelyeket a világ legszennyezőbb technológiáival termelnek ki. 

Az erőltetett átállás ráadásul a globális gazdaság egyik legkárosabb dinamikáját indíthatja be. A kitermelés a szegény Délt még elmaradottabbá, a már most is gazdag Északot pedig még inkább vagyonossá teszi. Mindez a fejlődő világot újra egy gazdasági csapdába kényszeríti, amelynek következtében továbbra is konzerválja a Dél elmaradottságát. 

A kérdésnek természetesen nemcsak gazdasági megközelítése van, hanem mint minden stratégiai jelentőségű nyersanyag – például a kőolaj – esetében itt is megjelenik a geopolitikai érdek. Igen nagy esélye van annak, hogy a déli országok, amelyek a zöldátmenethez elengedhetetlenül szükséges nyersanyagforrásokkal rendelkeznek, a globális geopolitikai vetélkedés színterévé válnak. 

Kína például előrelátóan valódi bevásárlókörútra indult a világban, amikor még a kobalt ára viszonylag alacsony volt, és felvásárolt számos bányát a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amely a világ legnagyobb kobaltkészletével rendelkezik.

Ennek következtében Kína ma a világ kobaltforrásainak hatvan százalékát, a kobaltfeldolgozás nyolcvan százalékát tartja a kezében. Ez is segítette az ázsiai országot abban, hogy vezető szerepet érjen el az elektromos járművek gyártásában, a kínai CATL nevű vállalat ma már egymagában a globális akkumulátorpiac egyharmadát fedi le. 

Afrikában ezzel egy időben Kína rendkívül erős állásokat épített ki magának. Egy fontos adat: a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja becslése alapján 46 szubszaharai afrikai kikötőt építettek, bővítettek vagy éppen üzemeltetnek kínai vállalatok. Kína messze az élen jár az infrastrukturális projektek finanszírozásában és kivitelezésében, amelyekkel a saját érdekei szerint rajzolja át a kontinens logisztikáját. 

Ezek a tények már az Egyesült Államokban is aggodalmat váltottak ki, nem véletlen, hogy májusban Joe Biden amerikai elnök kétmilliárdos tervet hozott nyilvánosságra az akkumulátorgyártás hazai megerősítésére. Ahhoz azonban, hogy az akkumulátorellátási lánc nagyobb részének Kínától való elszakítására tett kísérletek sikeresek legyenek, az amerikai gyártóknak jelentősebb hozzáférésre lesz szükségük az alapanyagokhoz.

Emiatt Afrika felkeltette az Egyesült Államok figyelmét. Ez pedig szintén abba az irányba mutat, hogy a jövőben kiélezett harc fog elindulni a világ két vezető hatalma között. 

Habár Washington – és európai partnerei – igyekeznek magukat  ökológiailag felelősebbnek, átláthatóbbnak és kevésbé korruptnak bemutatni, mint riválisaik, a valóságban viszont ugyanazokat a célokat akarják elérni, sokszor igen hasonló eszközökkel, csak éppen más álcába öltöztetve. Mindkét oldal a nyersérc kitermelésére és lehetőleg otthoni felhasználására összpontosít. Ennek egyszerű oka az, hogy a ritkaföldfémek és egyéb alapanyagok iránti verseny logikája a nemzeti jólét biztosítása otthon – nem pedig Afrikában vagy akárhol máshol.

Kapcsolódó írásaink

Káros a klímára az LNG

ĀAz Európai Unió cseppfolyósított földgázt előnyben részesítő politikája nemcsak az európaiak pénztárcájára veszélyes, hanem a környezetre is