Gazdaság
Az MNB visszautasítja Róna Péter felelőtlen, hamis és hiteltelen nyilatkozatait

A honlapukon megjelentetett szövegben úgy fogalmaznak: Róna Péter nem először tesz felelőtlen, Magyarország és a magyar emberek, valamint a Magyar Nemzeti Bank ellen irányuló nyilatkozatokat.
Már 2014-ben is hamis állításokat fogalmazott meg, mint pl. amikor hosszú hónapokon keresztül valótlanul állította azt, hogy az MNB hegedűt vásárolt, miközben ezt a jegybank számos alkalommal cáfolta; hamis és hazug állításait azonban soha nem vonta vissza és nem is kért bocsánatot - emlékeztet az MNB.
Legutóbbi megszólalása a jegybank árfolyampolitikájával, gazdálkodásával, feladataival kapcsolatban pedig olyan szándékosan félrevezető információkat tartalmaz, amelynek egyértelmű célja, hogy politikai haszonszerzés érdekében pénzügyi támadást szítson Magyarország ellen - vélik.
Ahogyan akkor, úgy a Magyar Nemzeti Bank most sem hagyja, hogy Róna Péter hamis és hazug állításaival félrevezesse a közvéleményt és veszélybe sodorja Magyarország gazdasági stabilitását, a jegybank Magyarország kormányával egységben töretlenül elkötelezett a magyar emberek és a magyar gazdaság megvédése mellett - teszik hozzá a közleményben
Az MNB határozottan felszólítja Róna Pétert, hogy fejezze be a közvélemény félrevezető tájékoztatását, hagyjon fel politikai indíttatású, a külföldi érdekeket előnyben részesítő felelőtlen és hamis megszólalásaival és távozzon a magyar közéletből.