Gazdaság

Kilengéseket mutat az építőipar teljesítménye

Az anyaghiány és az árak emelkedése, a finanszírozás drágulásával és az állami beruházások korlátozásával együtt majd csak jövőre nyomja rá bélyegét az ágazat produktivitására

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi jelentése szerint áprilisban az építőipari termelés 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a márciusinál pedig 5,9 százalékkal kisebb volt. Az elemzők szerint az építőipar áprilisi adatain felfedezhetők a lassulás jelei, de ilyen volatilis szektorban egy-két hónap adataiból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Kilengéseket  mutat az építőipar teljesítménye
Nem tört meg a szektor növekedése, erős évre számítanak a szakértők
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Továbbra sem tört meg az építőipar növekedési trendje, bár látszanak a lassulás és a beszerzési problémák jelei – emelte ki kommentárjában Horváth András, a Magyar Bankholding vezető elemzője. Ilyen volatilis, változékony teljesítményű iparág esetében azonban egy-két hónapnyi adatból nem érdemes tartós trendet felrajzolni – mutatott rá.

Az elemző szerint az építőipar alapvető problémája továbbra is az, hogy szembe kell néznie az elszabaduló alapanyag-ellátási és áremelkedési nehézségekkel.

Hozzátette: idén még erős éve lesz az építőiparnak, a folyamatban lévő lakossági építkezési, felújítási és állami megrendeléstömeg elegendő volument biztosít. A bankholding várakozásai szerint tíz százalék felett lehet az iparág növekedése idén.

A kilátásokat tekintve a szerződésállományok rekordmagasak, bár ebben jelentős szerepe lehetett a meglévő szerződések átárazásának is. A kivitelezési költségeknél idén tavasszal várt tíz százalék körüli emelés helyett nem ritka a huszonöt százalék körüli vagy akár ezt meghaladó emelés sem – magyarázta.

Az alapanyag-ellátás problémái, a finanszírozási költségek emelkedése és a várhatóan csökkenő állami megrendelések a jövő évtől bizonytalanságot és lassulást okozhatnak az iparágban – prognosztizálta Horváth András.

Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője is azt hangsúlyozta, hogy az ágazat teljesítménye továbbra is nagyon volatilisen alakul. Szerinte a havi visszaesést elsősorban az orosz–ukrán háború indokolhatta, hiszen ez több építőanyagból is hiányt okozhatott, illetve befolyásolhatta az Ukrajnából érkező munkaerő rendelkezésre állását.

Rámutatott: az áprilisi rendelésállományon még nem látszik az állami beruházások halasztása, hiszen erről csak később született döntés. Ennek fényében azonban már látható, hogy az építőipar teljesítményét ebben az évben a magánszektor által támasztott kereslet fogja felfelé húzni. Kínálati oldalról továbbra is a munkaerő rendelkezésre állása és az építőanyag-hiány határozza meg az ágazat teljesítményét. A második negyedévben az építőipar gazdasági növekedéshez való hozzájárulása kis mértékben pozitív lehet – tette hozzá Regős Gábor.

Kapcsolódó írásaink