Gazdaság
Válságálló német–magyar kapcsolatok

A magyar–német gazdasági kapcsolatok az elmúlt évek során gyors ütemben bővültek: a két ország közötti teljes áruforgalom a járvány okozta csökkenést követően 11,6 százalékkal növekedett tavaly. Az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest ismét 12 százalék feletti növekedést látunk – részletezte. Varga Mihály kiemelte: mintegy 2700 német irányítású vállalat működik Magyarországon, amelyek több mint 220 ezer embernek adnak munkát.
Kiemelte még az adórendszer változását, ami a versenyképesség egyik alapfeltételét jelenti. A magánszemélyek oldaláról komoly lépések történtek, az adóhivatal iránti bizalom évről évre nő, de a miniszter szerint fontos hogy a cégek területén is történjenek változások. Cél, hogy az adóhivatal az áfabevallásokat is elkészítse, és ezt a munkát az adóhatóság kiterjessze majd valamennyi adónemre.
A kockázatokról szólva azt mondta, a háború hatásai a magyar gazdaság növekedését is veszélyeztetik, ezért a kormány célja, hogy továbbra is biztonságos növekedési pályán tartsa a gazdaságot, és megvédje az elért eredményeket. Mint mondta: elkészült a jövő évi költségvetés tervezete, így az Országgyűlés nyár közepére már el is fogadhatja. A kormány irányai világosak: javítja az egyensúlyi mutatókat, fegyelmezett költségvetési politikát folytat, erősíti az ország stabilitását –fejtette ki a pénzügyminiszter. Kiemelte: a vállalkozások továbbra is számíthatnak arra, hogy a kormány támogatja a vállalati beruházásokat, a foglalkoztatás bővítését, folytatja a munkát terhelő adók csökkentését.