Gazdaság

Akár tizenegyezer forint megtakarítás tankolásonként

Fél tanknál legalább négyezer, tele üzemanyagtartállyal, ötvenliteres tankra vetítve pedig több mint tizenegyezer forinttal kerül kevesebbe egy tankolás a hatósági árakkal számolva a piaci árakhoz képest. Ismert, a 95-ös benzin valamint a gázolaj alaptermékek árát július elsejéig meghosszabbítva 480 forintban maximalizálta a kormány.

Akár tizenegyezer forint megtakarítás tankolásonként
Akár tizenegyezerforint megtakarítástankolásonként
Fotó: MH/Purger Tamás

Átmeneti ellátási zavarok keletkeztek akkor, amikor ezt a kedvezményt kihasználva benzinturizmus alakult ki, a napi üzemanyageladás a korábbi forgalomhoz képest megháromszorozódott, ugyanis a hatósági árazást kihasználva sokan jöttek Magyarországra tankolni.

Először a töltőállomások vezettek be mennyiségi korlátozást a nagyobb járművek esetében, majd a kormányzat szigorított: csak magyar rendszámú gépjárművek esetén érvényesek a hatósági árak, a kutakon pedig mind a hatósági mind pedig a piaci árakat fel kell tüntetni. A Mol forgalmi engedélyt kér a jogosultság megállapítására, a pénztárnál eszerint számolják a hatósági illetve a piaci árat, amely utóbbi töltőállomásonként jelentősen eltérhet.

A Holtankoljak.hu legfrissebb adatai szerint a benzin piaci áron mintegy hétszázhúsz forintba is kerülhet, a gázolaj ára a portál szerint 735 forint is lehet, a prémium termékek ára ettől átlagosan húsz-harminc forinttal is magasabb lehet, de vannak olyan töltőállomások, ahol a hatóságilag rögzített áron lehet hozzájutni a 95-ös prémium benzinhez valamint a prémium gázolajhoz. Amennyiben valamelyik termék nem elérhető, azt a töltőállomáson, a kútfejeknél jelzik.

Megtakarítás tankolásonként (forint)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom