Gazdaság
Ismét nőtt a hazai energiafogyasztás

Az év harmadik hónapjában a havi bruttó villamosenergia-fogyasztás két százalékkal haladta meg a tavaly márciusi szintet, a meteorológiai és munkanaphatásokat kiszűrve 1,85 százalékos volt a növekedés, amelyet befolyásolt a hónap eleji hideg időjárás is – derül ki a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal márciusi villamosenergia-piaci jelentéséből. A hazai termelés tekintetében is növekedésről számol be a hivatal, mely pontosan 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A havi átlagfogyasztás a hőmérséklet- és munkanaphatásokat figyelembe véve pedig az előző évihez képest négy százalékkal volt alacsonyabb. A jelentésben arról is beszámolnak, hogy a karbantartás után újra a korábbi teljesítménnyel működött a paksi erőmű, és termelése ugyanannyi volt, mint tavaly márciusban, viszont a gönyűi és csepeli erőmű karbantartása miatt érezhetően csökkent a korszerű kombinált ciklusú erőművek kibocsátása. A nukleáris egységek a magyar termelésnek közel felét, összesen negyvennyolc százalékát biztosították, a naperőművek pedig mintegy négy százalékot.
A havi maximum rendszerterhelés is magasabb volt, mint a múlt év azonos időszakában, és meghaladta a 2018–2020-as időszak összes márciusának maximális szintjét is.
Idén márciusban ismét extrém változékonyság jellemezte a villamosenergia-piacokat, az árak a földgázárak rendkívüli kilengéseit követték. Továbbra is nagy hatással voltak a piaci változásokra az orosz–ukrán háború hírei, ez határozta meg a jövő évi termékek áralakulását – 2023-as éves termék ára harminc euró/MWh-val emelkedett a hónap során – valamint a tényezőárak extrém megnövekedését is.
Mint ahogyan korábban arról lapunk beszámolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke az Egerben megtartott XXXII. Nemzetközi Olaj-és Gázipari Konferencián tartott előadásában áttekintést adott az orosz–ukrán háború energetikát érintő kérdéseiről, bemutatta az Európai Unió tervezett intézkedéseit és azok lehetséges hatásait, valamint értékelte a hazai földgázszektor lehetőségeit egy lehetséges ellátási zavar esetén.
Horváth Péter János akkor hangsúlyozta, a szankciók lebegtetése a szankcionálandó fél bevételeinek növekedéséhez vezetett, hiszen már a fenyegetés is elég volt ahhoz, hogy a háború kitörését követően rekordmagasra emelkedjenek a gáztőzsdei árak. Ennek eredményeként Oroszország energiából származó bevételei 2022-ben várhatóan magasabbak lesznek. A hivatal elnöke kijelentette, Magyarország energiaellátása jelenleg zavartalan, az ország felkészült egy esetleges földgázellátási zavar kezelésére is. Az elmúlt évtizedben kiépült határkeresztező vezetékek, a hosszú távú szállítási szerződések, az európai összehasonlításban is magas stratégiai földgázkészlet, valamint a hazai termelés megfelelően garantálja az ellátásbiztonságot.