Gazdaság

Beruházások kora jön a hazai akvakultúrában

Hazai haltermékek népszerűsítése

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire, valamint elismerésére – emelte ki Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Szentgyörgyváron a Panarini Hungária kft.-nél tett látogatáson tegnap.

Az államtitkár közölte: a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében tizennyolcmilliárd forintot fordítanak az ágazat fejlesztésére. Az első felhívások idén kerülnek meghirdetésre, amik a program végrehajtását segítik. A beruházási célú felhívások megjelenése 2023-ban várható – tette hozzá.

A program célja a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások korszerűsítése, versenyképességük növelése, új feldolgozók létrehozása. Erdős Norbert emlékeztetett, a kormány négy évvel ezelőtt 27-ről öt százalékra csökkentette a hal áfáját, ezzel is hozzájárult a családok halfogyasztásának növeléséhez. A cél az, hogy az egy főre jutó halfogyasztás 6,73 kilogrammról jövőre egy kilogrammal növekedjen. Jelezte, a hazai haltermékeket vásárlók hozzájárulnak az akvakultúra-ágazat megmaradásához.

Kapcsolódó írásaink