Gazdaság

Palkovics: Magyarország zöld ország

A nemzetközi elemzések azt mutatják, hogy Magyarország zöld ország, a 2050-es európai karbonsemlegességi célok elérésében jelenleg a 13. helyen áll - közölte Palkovics László csütörtökön Zalaegerszegen, alternatív üzemanyagok fejlesztésével és a szén-dioxid megkötésének módjaival foglalkozó projektek indítása kapcsán.

Palkovics: Magyarország zöld ország
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az alternatív üzemanyagok fejlesztésével és a szén-dioxid megkötésének módjaival foglalkozó kutatási projektek programindító rendezvényén a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépületében 2022. április 7-én
Fotó: MTI/Varga György

Az innovációs és technológiai miniszter a győri és a szegedi egyetem, valamint az Audi Hungaria két kutatási projektjének aláírása alkalmából kifejtette: néhány éve még a tisztán elektromos meghajtásban látták a szakemberek a mobilitás jövőjét, de mára árnyaltabb lett ez a kép. Valamit tenni kell a meglévő járművek környezetbarátabbá tétele érdekében is, illetve vizsgálni kell a hidrogén üzemanyagként és energiatárolóként való alkalmazásának lehetőségeit - mondta.

A miniszter jelezte: a két éve meghirdetett klíma- és akcióvédelmi kormányzati terv egyik fő eleme a közlekedés zöldítése. Az elmúlt időszakban több mint 15 ezer elektromos meghajtású jármű beszerzését támogatták pályázati formában, illetve alig egy év alatt 28 ezerről 43 ezerre nőtt a zöldrendszámos járművek száma.

A megújuló energia felhasználási aránya jelenleg 11 százalékos a közlekedésben, ezt az arányt 2030-ra 14 százalékra kell növelni - jelezte a miniszter.

Az Audi és a két egyetem részvételével, valamint számos más partner közreműködésével induló két projekt célja az alternatív és szintetikus üzemanyagok előállításának és értékelésének kutatása, valamint a hidrogén energiaforrásként történő alkalmazása, továbbá a levegőből kinyert szén-dioxid megkötésének lehetősége, például kísérleti növényházakban - ismertette Palkovics László.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a fennállásának 30. évfordulóját jövőre ünneplő győri gyár működésének középpontjában alapítása óta az innovációs képesség fejlesztése áll. A ma már 12 ezer munkatársat és további 50 ezer embert beszállítóként foglalkoztató üzemben nemcsak termelés folyik, de egyre újabb termékek és szolgáltatások is készülnek, mégpedig növekvő mértékben magyar szellemi termékként.

Hozzátette: a cégcsoport legnagyobb motorgyára működik Győrben, ahol a jövő hajtásrendszereivel is foglalkoznak 2018 óta például több mint 300 ezer elektromos motor készítettek. Arra készülnek, hogy a következő generációs elektromotorokat a cégcsoport más márkájú járműveibe is beépítik.

A cégvezető kifejtette: az a törekvésük, hogy minél inkább független és minél zöldebb energiaforrásokat használjanak, már a gyártás folyamatában is. A most induló projektekkel pedig arra keresik a megoldást, hogy a világ meglévő járműparkját miként lehet alternatív, szintetikus üzemanyagokkal környezetbarátabbá tenni, az a cél, hogy az évtized végéig alternatív üzemanyagokkal tisztán lehessen üzemeltetni az utakon futó járműveket.

Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a projektindító kapcsán azt mondta: a jövő üzemanyagán dolgoznak közösen egyetemi és vállalati partnereikkel. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is megerősítette: az alternatív hajtóanyagok és az e-üzemanyag előállítása a projektjeik célja.

Kapcsolódó írásaink