Gazdaság

Mától kézbesítik a postások a családi adóvisszatérítést

Mától kapják kézhez a családi adóvisszatérítést azok a családok, akik postán keresztül kérték a kézbesítést - közölte Varga Mihály a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán.

Mától kézbesítik a postások a családi adóvisszatérítést
A családi adóvisszatérítéssel összességében 600 milliárd forintot ad vissza a kormány a gyermeket nevelő szülőknek
Fotó: MH

Kiemelte: több mint 160 ezer családnak közel 50 milliárd forintot visznek ki a postások ezekben a napokban. Azok, akik bankszámlára kérték az utalást, a törvényi határidő lejárta előtt, azaz február 14-ig kapják vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat - tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy összességében több mint 600 milliárd forintot ad vissza a kormány a gyermeket nevelő szülőknek. Erre a magyar gazdaság sikeres újraindítása ad lehetőséget.

Objektum doboz

Felidézte, hogy Magyarországon a gazdaság teljesítménye Európában az elsők között haladta meg a járvány előtti szintet: tavaly a bruttó hazai termék 6,8 százalékkal nőtt, továbbá idén is 5 százalék feletti bővülés várható.

A kormány célja az, hogy a válság után megerősítse a magyar családokat, az adóvisszatérítés mellett ezt szolgálja a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése, a 25 év alattiak szja-mentessége és a bérek további emelése is - mutatott rá a pénzügyminiszter.Azok, akik bankszámlára kérték az utalást, még a törvényi határidő előtt, február 14-ig visszakapják a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat.

A családi adóvisszatérítéssel összességében 600 milliárd forintot ad vissza a kormány a gyermeket nevelő szülőknek - mutatott rá Varga Mihály.

A visszatérítés kézbesítésével elindult Magyarország eddigi legnagyobb egyösszegű családtámogatásának, egyben legnagyobb adócsökkentésének kifizetése - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Zsigó Róbert elmondta, a dolgozó szülők az átlagbér szintjéig kapják vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat (szja), a visszatérítés maximális összege szülőnként elérheti a 809 ezer forintot. Ha mindkét szülő dolgozik és tavaly fizettek szja-t, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekhót) vagy kisadózó vállalkozások tételes adóját (katát), akkor mindketten megkapják a családi adó-visszatérítést - ismertette.

Objektum doboz

Elmondta azt is, hogy a pénzt kétféleképpen kaphatják meg a szülők: ha a családi pótlékot is postai úton kapják vagy készpénzben kérték az adónyilatkozatban a visszatérítést, akkor a postás kézbesíti majd, egyéb esetben pedig banki átutalással érkezik az összeg február 15-ig. Azok a szülők is megkapják a pénzt, akik esetleg lekésték a december 31-ei nyilatkozati határidőt, ők az szja-bevallásukban kérhetik majd a családi adó-visszatérítést - tette hozzá.

Zsigó Róbert közölte, a kormány a járvány miatt döntött úgy, hogy újabb támogatással segíti a gyermekes családokat. Az adó-visszatérítésre 600 milliárd forintot szánnak, amit a gazdaság jó teljesítménye tesz lehetővé.

Kitért arra is: az április 3-ai országgyűlési választáson arról is döntenek majd az emberek, hogy a jelenlegihez hasonló családtámogatások megmaradnak, bővülnek-e, vagy ezeket is "beszántja" a baloldal.

Az adó-visszatérítés már a sokadik, gyermekeseket segítő támogatás, adócsökkentés, amelyet a baloldal nem támogat, 2010 óta ugyanis egyetlen új családtámogatást és adócsökkentést sem szavaztak meg - hangoztatta Zsigó Róbert. Az államtitkár azt is mondta, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje a családi adórendszert és a családi adó-visszatérítést is bírálja, és "ebben az ügyben is össze-vissza beszél".

A baloldal a családpolitikában is vissza akarja hozni a Gyurcsány-korszakot, amikor a legtöbb támogatást elvették a gyerekes családoktól - jelentette ki. Zsigó Róbert úgy fogalmazott, Magyarországnak a gyerekes családok támogatásában is előre kell mennie, nem hátra.

Szerdai közleményében a Magyar Posta Zrt. is tudatta, hogy a társaság február 2-án megkezdte a postára érkező családi adó-visszatérítések kifizetését.A Magyar Posta február 2-4. között országszerte várhatóan mintegy 161 ezer címre kézbesíti az adóvisszatérítés összegét. A kézbesítők ezekben a napokban utalványon viszik a családok számára a kiutalt összeget, a háznál kézbesítés maximum 200 ezer forintig lehetséges. Ha valaki nagyobb összegű kifizetésben részesül, akkor a postás egy értesítőt hagy hátra, amelyen szerepel, hogy melyik postán tudja felvenni az összeget. A családi adóvisszatérítés kifizetése miatt a posták felkészültek a forgalomnövekedésre. A nagyobb forgalmú postákon külön ügyfélpultot jelöltek ki, ahol a kifizetések megtörténhetnek.

Kapcsolódó írásaink