Gazdaság
A nyugdíjak növekedése is ösztönzi a fogyasztást
Az értékállóságra tett kormányzati vállalás szükségessé teszi az inflációt meghaladó emelést, pótlólagos korrekcióra is sor kerülhet

Az államháztartás számára a nyugdíj több mint négyezermilliárd forint kiadást jelent jövőre a költségvetési törvény alapján. Korábban még háromszázalékos emeléssel kalkuláltak, tehát a magasabb emelés mintegy nyolcvanmilliárd forint pluszkiadást eredményez a költségvetésnek – válaszolta lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője.
Kifejtette, ez a pluszkiadás a magasabb inflációból ered, ami bevételi oldalon magával húzza az áfabevételek növekedését is. Ha önmagában a nyugdíjemelést nézzük, és feltételezzük, hogy ennek a 80 milliárdnak a 70 százalékát fogyasztásra költik el a nyugdíjasok (56 milliárd forint), akkor az ebből keletkező áfabevétel mintegy 11–12 milliárd forint – magyarázta a szakértő.
Arról is beszélt, a kormányzati vállalás a nyugdíjak szempontjából az, hogy biztosítják azok értékállóságát – ez indokolja a korábban jelzettnél magasabb januári nyugdíjemelést is, ugyanis a várt infláció jövőre a korábbi prognózisokhoz képest magasabban alakulhat. Amennyiben az infláció év közben a megelőző évben becsültnél magasabban alakul, pótlólagos nyugdíjemelésre kerül sor – erre láttunk idén is példát. A nyugdíjak így megőrzik vásárlóerejüket, és ez teszi szükségessé a jövő évi magasabb emelést is.
Ha ezt a jövő év eleji, ötszázalékos emelést vesszük figyelembe, az átlagnyugdíj a mostani körülbelül 153 ezer forintról százhatvanezer forintra emelkedik – mutatott rá Regős Gábor. Felhívta még a figyelmet arra, hogy hosszabb távon az állománycserélődés is az átlagnyugdíj emelkedésének irányába hat, vagyis hogy a korábban nyugdíjazottakat követő újak már magasabb életpálya-keresettel mennek nyugdíjba, ezáltal felhúzzák az átlagot. Az infláció vonatkozásában ennek érdemi hatása nincs, inkább az infláció indokolja a nagyobb arányú nyugdíjemelést. Ez pedig azért sem generál önmagában nagyobb inflációt, mert erre számítani lehetett.