Gazdaság

Erősödik az egyetemek innovatív működése

Az innováció alapjaiban határozza meg a magyar gazdaság sikerét a következő évtizedekben, ezért tovább kell növelni az egyetemi kutatások és fejlesztések támogatását – jelentette ki Varga Mihály az Óbudai Egyetem Napján. A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként a pénzügyminiszter elmondta: a következő években minden korábbinál nagyobb összegből, összesen 2700 milliárd forintból fejlődhetnek a magyar egyetemek.
 

Erősödik az egyetemek innovatív működése
Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora (k), miután átvette a tiszteletbeli doktor címet Kovács Leventétől, az Óbudai Egyetem rektorától (j) és Varga Mihály pénzügyminisztertől, az Óbudai Egyetemet fenntartó Rudolf Kálmán Egyetemért Alapítvány elnökétől
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A tárcavezető kifejtette: egy sor pozitív hozadéka volt annak, hogy a kormány, a tudományos-innovációs központok és a gazdaság szereplői közösen tudtak dolgozni a járvány megfékezéséért. Erre volt szükség például az egészségügyi védőeszközök gyártásának elindításához és a hazai gyógyszergyártás megkezdéséhez is. ennek eredményeként mára felépült Magyarországon egy teljes iparág, amely képes biztosítani Magyarország önellátását egészségügyi termékekből.  Mint mondta: az újraindításhoz és a tudomány eredményeinek gyors hasznosításához is stabil gazdasági háttérre, gyorsan mozgósítható saját forrásokra van szükség.

Ezért külön jelentősége van annak, hogy a 2010 és 2020 közötti tíz év a magyar gazdaságtörténet egyik legsikeresebb évtizede volt – emelte ki a miniszter.

Varga Mihály úgy fogalmazott: ahhoz, hogy hazánk továbbra is megállja a helyét az informatikai és tudományos fejlődésben, a lehető leghatékonyabban kell gazdálkodnunk azzal az erőforrással, amely rendelkezésünkre áll, a magyar emberek tehetségével. A miniszter ismertette: egyetemeink ezért Magyarország legfontosabb erőforrásai között vannak.

A kormány 2010-hez képest mára megkétszerezte a felsőoktatásra szánt költségvetési forrásokat: jövőre eléri a 650 milliárd forintot. Ahhoz, hogy az intézmények aktív résztvevői legyenek az innovatív iparágak fejlődésének, le kell venni az egyetemek válláról az adminisztratív terheket, valamint szabadabb teret és több forrást kell az oktatás és kutatatás fejlesztéséhez modellváltás által. Az átalakítással az Óbudai Egyetem finanszírozása is biztosabbá vált. Az eddigi 5-6 milliárd forintos éves költségvetéshez képest, közel 16 milliárd forinttal gazdálkodhat az egyetem – tudatta a miniszter a Pénzügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint.
 

Kapcsolódó írásaink