Gazdaság
Újabb kör indul csaknem nyolcmilliárd forintos keretösszeggel
Gyorsítósáv pályázat
Emlékeztetett: az első körben nyertes projektekben hárommilliárd forintos támogatással egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából állítanak elő új termékeket és eljárásokat. A tárca az idei fordulóra a piaci igények és a pályázatok kiváló színvonala miatt emelt keretösszeget szán. Nyolcmilliárd forintból egy projekt megvalósításához 50-300 millió forint támogatás ítélhető meg. Hazánk tavaly az eddigieknél több forrást, 771 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre. Idén 182 milliárd forint érhető el pályázatokon. A Gyorsítósáv elsőre is megfelelt a gazdasági szereplők elvárásainak, de készek vagyunk tenni azért, hogy minél több ötlet hasznosulhasson a gyakorlatban – emelte ki a miniszterhelyettes.