Gazdaság

A járvány ellenére gyorsult a gazdaság dimenzióváltása

A kormány komoly erőforrásokat mozgósított és mozgósít annak érdekében, hogy a termelésorientáltság helyett a kutatás-fejlesztés irányába mozduljon el az ország

A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult az elmúlt másfél évben, ami abból is látható, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) alapuló projektek egyre nagyobb részarányt képviselnek a beruházásokon belül – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A járvány ellenére gyorsult a gazdaság dimenzióváltása
Hoppál Péter, Szijjártó Péter, Kim Vejlby Hansen és Armbruszt Simon a biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának avatóján
Fotó: MTI/Kiss Dániel

Kétmilliárd forintos beruházást hajt vére, és ezáltal a 31 meglévő mellé kilencven új munkahelyet hoz létre a Soft Flow Kft. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának pécsi átadóján vett részt, ahol elmondta, a fejlesztéshez az állam mintegy 770 millió forint támogatást nyújtott.

A közlemény szerint beszédében kiemelte, hogy a kormány komoly erőforrásokat mozgósított, és mozgósít annak érdekében, hogy a termelésorientált gazdaság mihamarabb előre tudjon lépni legalább egy lépéssel, és kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá váljon.

Szavai szerint mindenfajta ellenkező globális hatás dacára még a pandémia alatt is sikerült gyorsítani ezt a folyamatot.

„Ahol a jövő technológiáit fejlesztik ki, ott nagy valószínűséggel a jövő gazdasági kapacitásai is ki fognak épülni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért minden korábbinál nagyobb összeget, 182 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből innovációra.

Aláhúzta: tavaly az állami és a ma-gánszféra is nagyjából tíz százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben. Tíz év alatt pedig körülbelül hatvanszázalékos volt a növekedés.

Szijjártó Péter üdvözölte a dán FOSS-csoport által végrehajtott, rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő beruházást. Rámutatott, hogy a cég 32 országban rendelkezik leányvállalattal, így jelentős nemzetközi verseny folyt a fejlesztésért.

Arról is beszámolt, hogy a világpiacra kerülő gabona nyolcvan százalékát, valamint a tej 85 százalékát ennek a vállalatnak a műszereivel ellenőrzik. Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy az élelmiszer-biztonság területén az egész világgazdaságnak tempót diktáló beruházást sikerült Magyarországra csábítani.

Kijelentette: a kormány valahogy úgy képzeli a felsőoktatás jövőjét, ahogy azt a Soft Flow Kft. és a Pécsi Tudományegyetem közötti kiváló együttműködés mutatja. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a lehető legszorosabb együtt­működés jöjjön létre a felsőoktatás és a gazdaság között.

Szijjártó Péter továbbá sikeresnek nevezte a munkahelyek megtartására és a beruházások ösztönzésére koncentráló kormányzati stratégiát. Mint mondta, a világgazdaság fekete másfél éve alatt Magyarországon megdőlt a beruházási és a foglalkoztatási csúcs, illetve a valaha volt legnagyobb negyedéves gazdasági növekedés rekordja is.

Kapcsolódó írásaink