Gazdaság

Több mint 200 milliárd forintból fejlesztik az úthálózatot

Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a munkakezdésig - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Bajnán tartott sajtótájékoztatóján.

Több mint 200 milliárd forintból fejlesztik az úthálózatot
Munkások útfelújítási munkát végeznek a Komárom-Esztergom megyei Bajnán, a Rákóczi Ferenc utcában
Fotó: MTI/Kovács Attila

Schanda Tamás elmondta: országszerte több mint 300 szakaszon, közel 640 kilométeren befejeződtek a felújítási munkálatok, 184 szakaszon mintegy 630 kilométeren pedig még zajlanak a beavatkozások. A felújítások összértéke több mint 220 milliárd forint.

Az érintett útszakaszok több mint négyötöde a Magyar falu program keretében újul meg az éves ráfordítás több mint feléből - fűzte hozzá.

Az államtitkár közölte: az útfejlesztések célja az, hogy minden megyei jogú várost négysávos úton lehessen megközelíteni, az autópályák és az autóutak elvezessenek az országhatárig, a kiemelt gazdasági térségek, technológiai és ipari központok elérhetősége javuljon, és minden településről fél órán belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.

Kitért arra, hogy a baloldali kormányok 2010-ben rengeteg adósságot hagytak maguk után, hiszen nem törődtek az útfejlesztésekkel, a meglévő úthálózattal is rosszul bántak. Mint mondta, az országos felújításokhoz hasonlóan Komárom-Esztergom megyében is jelentős felújítások történnek. Zsámbék és Bajna, valamint Nyergesújfalu és Bajna között az útburkolat cseréjére és kiegészítő munkálatokra több mint félmilliárd forintot ítélt meg a kormány.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: nagyon fontos cél a közlekedés biztonságossá tétele, a kritikus szakaszok korrigálása.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az elmúlt évtizedben a társaságnál jelentős műszaki fejlesztés zajlott, mintegy 40 milliárd forintból egyebek mellett teherautókat, gépláncokat, aszfaltmarókat vásároltak.
 

Kapcsolódó írásaink