Gazdaság

Bige László előnyt remél a baloldaltól

Kérdés, hogy vajon mi mindent vár el még a balliberális pártoktól, mennyivel támogatja Márki-Zay kampányát, és mit kér cserébe mindezért – mondta Deák Dániel

Bige László milliárdos az utóbbi időszakban nyíltan kiállt a balliberális oldal mellett, és a jelek szerint tetemes összegekkel finanszírozza a baloldal kampányát. Ennek hátterében az állhat, hogy azt reméli: egy esetleges kormányváltás után megúszhatja azokat a büntetéseket, amelyeket jogsértő tevékenységei miatt szabtak ki rá – mondta lapunk megkeresésére Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Bige László előnyt remél a baloldaltól
Bige László nem meggyőződésből, hanem érdekből áll a baloldal mögé
Fotó: MH

A mostani eljárásban összesen tizenegy hazai szereplő volt érintett, közülük kettő elismerte a jogsértést. Sőt, korábban vesztegetés gyanúja miatt Bige Lászlót már kihallgatta a rendőrség, házi őrizetben is volt. A nyilatkozatai alapján Bigének mindegy, hogy ki kerül kormányra, csak bukjon a Fidesz – fejtette ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Hozzátette, ez is annak a jele, hogy ő főként nem politikai elköteleződésből vagy valamelyik miniszterelnök-jelölt politikájának támogatása miatt szánta rá magát a baloldal erőteljes támogatására, hanem azért, mert attól majd előnyt remél. Ez nem idegen a balliberális szivárványkoalíció tagpártjaitól, elég csak a Jobbikra gondolni, amelynek politikáját a 2018-as választási kampányban szintén egy oligarcha, Simicska Lajos befolyásolta – magyarázta a vezető elemző.

Hangsúlyozta: emlékezetes, miután Simicska nem tudta irányítani a Fidesz politikáját, Orbán Viktor ellen fordult, és a Jobbikot kezdte el látványosan támogatni. A párt azonban elbukott, így Simicska is megvonta tőlük a támogatását, otthagyta őket. Az is jól mutatta, hogy ezek a pénzemberek nem ideológiai elköteleződésből állnak ki az ellenzéki pártok mellett, hanem pénzügyi számításból – fejtette ki.

Deák Dániel kiemelte: Bige László kapcsán kérdés, hogy vajon mit vár el még a balliberális pártoktól, mit kér a háttérben cserébe a támogatásokért. Külön kérdés, hogy Karácsony Gergely kampányát, aki a 99 Mozgalmat éppen azért hozta létre, hogy ilyen módon gyűjtsön adományokat a kampányára, vajon mennyi forrással támogatta. Karácsony szemmel láthatóan rengeteg pénzt gyűjtött össze, hiszen az előválasztás során több száz millió forintot költött. Vélhetően Bige is a finanszírozók között volt. Az is kérdés, hogy Márki-Zay kampányát mennyivel támogatja, tőle mit vár el a támogatásért cserébe – emlékeztetett Deák Dániel.

Kapcsolódó írásaink