Gazdaság
Egyre biztosabb a húszszázalékos minimálbér-emelés

Elmondása szerint azonban ennél még nagyobb szerepe van a garantált bérminimumnak, ami mintegy hatszázezer munkavállalót érint közvetlenül. Esetükben az emelés mértéke a hírek szerint még nem dőlt el, vélhetően nagyobb lesz, mint tíz százalék, de nem biztos, hogy eléri a húsz százalékot – magyarázta. A kormányzati kommunikáció alapján a béremelés egy részét a vállalkozások a szociális hozzájárulási adó januári négy százalékpontos csökkentéséből fedezhetik, azaz további adócsökkentés jelenik meg a nehéz költségvetési helyzet ellenére is.
Ez az államháztartásnak 500–600 milliárd forint kiesést eredményez. Kiemelte: más adónemeken keresztül ugyanakkor az így kieső bevételek egy része visszajön, például a magasabb bérkifizetés vagy a fogyasztás bővülése miatt. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése ugyanakkor az állami szférát is érinti, ahol az elmúlt évek bérrendezéseiből kimaradt ágazatokban különösen törekedni kell a magasabb béremelésre, hiszen a bérek torlódása már eddig is sok esetben problémát okozott, ez pedig további kiadást jelent – tette hozzá Regős Gábor.