Gazdaság

Vasárnapi programkavalkád a világkiállítás kilencedik napján

Szombaton, a világkiállítás nyolcadik napján közel 55 ezren látogattak ki a HUNGEXPO-ra, ezzel központi helyszínünk látogatottsága már átlépte a 180 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozaton szombat estig összesen már több mint 850 ezren vettek részt. A nagy sikerű Fátyol Iskolaprogram első öt napján több mint 16 ezer diákot láttak vendégül - a programra hétfőn újabb 4000 diák érkezik. Zárónapjához érkezett a világkiállítás keretében megrendezett FeHoVa PLUSZ kereskedelmi vásár, amit már az első három napján is rendkívüli érdeklődés kísért. Szintén ma rendezik meg a Szarvasbőgő Európa-bajnokság várva-várt fináléját, valamint a világkiállítás kísérőrendezvényének, a Nemzeti Vágtának a döntőit.

Vasárnapi programkavalkád a világkiállítás kilencedik napján
Látogatók érkeznek az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállításra a budapesti Hungexpón
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Kincsem Parkban vasárnap 10.30-tól a Történelmi Lovas Egyesület látványos bemutatóját, majd agarász-, solymász-, elöltöltő fegyveres- és vadászíjász-bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők.

11 órától a D pavilonban – Stohl András színművész műsorvezetésével – rendezik a Szarvasbőgő Európa-bajnokság döntőjét. A versenyt Bors Richárd, a világkiállítás szakmai igazgatója nyitja meg, a díjakat pedig Kovács Zoltán kormánybiztos adja át.

Ugyanitt, a D pavilonban folytatódik a kutyás mesterkurzus vasárnap is: 13.30-tól a tacskóké, majd a jagd terriereké és a welsh terriereké a színpad.

15.30-tól a Vadász talk show vendége Kemény Dénes, a világkiállítás nagykövete, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány lesz, akivel Kókai Márton, a Nimród Vadászújság főmunkatársa beszélget.

16 órától Fekete István Tüskevár című művének színpadi adaptációját mutatják be. 17 órától Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt előadása zárja a D pavilon színpadi programját.

Az A pavilon nagyszínpadán, a World Conservation Forum keretében 12 órától Calum Nicholson kutató az az éghajlatváltozás társadalmi következményeiről, majd 13 órától Kovács Lázár séf a vadgasztronómiáról, 14 órától Drexler Dóra és Nobilis Ágoston az ökológiai gazdálkodásról, 16 órától pedig Várkonyi Gábor és Czikora Tamás a mobilitás jövőjéről tart gondolatébresztő előadást.

Az E pavilonban záró napjához érkezik a FeHoVa PLUSZ, a horgászok, a vadászok és a természetkedvelők kereskedelmi vására.

Az F pavilonban egész nap agarászok és solymászok, agarak és különféle ragadozó madarak várják a látogatókat. 14.15-től az érdeklődők tartalmas előadások segítségével ismerkedhetnek meg a különböző hagyományos vadászati módokkal, továbbá a nap folyamán látványos beltéri sólyomröptetéseknek is szemtanúi lehetnek.

A Nemzeti Vágtának, a világkiállítás egyik kísérőeseményének a futamai 10 órától folytatódnak a Hősök terén. A sportprogramok mellett számos magyar kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi hagyomány is megelevenedik az Andrássy úti Vágtakorzón.

A kaszói vadasparkban ma is folytatódik a Nemzetközi Véreb Fővizsga, Soponyán pedig a Magyar Vizslák Világszövetségének főtenyészvizsgája.

Vásárosnaményben 10 órától vadászkutyás bemutatóval várják az érdeklődőket, 14 órától pedig A védett természeti területeken folytatott csapdázási tevékenységek címmel tart előadást Csirmaz Imre. 15 órától a vadászkutyák hazai helyzetéről tartanak szakmai konferenciát, majd 17 órától a Voice and Brass koncertezik a nagyszínpadon.

A HUNGEXPO-ra érkezőknek továbbra is javasolják a közösségi közlekedés használatát. Mindenkit kérnek, hogy indulás előtt a világkiállítás honlapján tájékozódjon a kijutási lehetőségekről. Az autók feltorlódásának megelőzése érdekében a rendezvény 20 napja alatt a HUNGEXPO-ra vezető Albertirsai út nem közelíthető meg személygépkocsival. A világkiállításra való zökkenőmentes kijutáshoz − a fenntarthatóságot és a környezet védelmét előtérbe helyezve − számos lehetőséget biztosítanak a szervezők. Díjmentes a kijutás a Volánbusz által biztosított elektromos autóbusz-járatokkal, melyek öt útvonalon közlekednek naponta 8 és 20 óra között.

Kapcsolódó írásaink