Gazdaság
Újraépül a magyar védelmi ipar
A készülő gyár felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, kiemelkedő szerepet játszik a hazai járműipari, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységben

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Lynx-gyár építését Magyarország egyik legfontosabb vállalkozásának nevezte. Hazánk az első NATO tagország, amely úgy döntött, hogy a Rheinmetall új fejlesztésű harcjárművét fogja a hadseregben alkalmazni – fogalmazott. A miniszter szerint a haderő modernizációjához korszerű technológiára és hadiiparra van szükség, a Lynx-gyárhoz hasonló beruházásokkal és fejlesztésekkel 2030-ra a Magyar Honvédség a régió meghatározó haderejévé válhat.
Elsődleges célként említette a magyar védelmi ipar újraépítését, és ezzel együtt a magyar hadsereg képességeinek fejlesztését. Ennek a törekvésnek a gyár a zászlóshajója lesz – tette hozzá –, fontos bázisa lesz a védelmi iparnak, felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, valamint kiemelkedő szerepet játszik Magyarország járműipari, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységében, a beszállítókkal együtt közel félezer képzett szakembernek ad majd munkát.
A hazai hadiipar újraépítése mellett a beruházás lehetővé teszi azt is, hogy hazánk teljesítse nemzetközi vállalását, amelynek értelmében a GDP két százalékát fordítja védelmi kiadásokra – tette hozzá a miniszter.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kiemelkedő pillanatának nevezte az eseményt, és kiemelte: 2023-tól Zalaegerszegen fogják gyártani a világ jelenlegi legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott, hogy a beszerzések előtt meghallgatták a katonák szakmai véleményét, így a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program haditechnikai része a valós szakmai igények alapján zajlik.
Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a magyar-német közös munka gördülékenységét emelte ki. Mint mondta: ezzel a projekttel további együttműködések is elindulnak más német cégekkel is. Az eseményen már a jövő fejlesztései is előtérbe kerültek. Palkovics László, valamint Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke itt írtak alá megállapodást egy lőszergyártással foglalkozó magyar-német vállalat létrehozásáról.