Gazdaság

Az van biztonságban, aki vakcinát tud gyártani

Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

Az van biztonságban, aki vakcinát tud gyártani
Az együttműködési szándéknyilatkozatot aláírása a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan
Fotó: Facebook / Menczer Tamás

Menczer Tamás azt írta: együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég (Sinopharm-CNBG) alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm-CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének (G42) vezérigazgatójával.

Abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához - közölte.

Mivel a kínai és az emirátusokbeli partnereink folyamatosan vizsgálják a vírus új mutációit és dolgoznak az aktuálisan leghatékonyabb vakcinák kifejlesztésén, az együttműködés lehetőséget adhat Magyarországnak arra, hogy új mutáció esetén friss információkkal rendelkezzünk, a hazai gyártásnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan reagáljunk -hívta fel a figyelmet.

Menczer Tamás kiemelte: az oltás az egyetlen fegyver a vírus ellen. „Az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani, lehetőleg minél többfélét”.

Kapcsolódó írásaink

A pandémia előtti szinten a foglalkoztatás

ĀA magyar keresetek válságállónak bizonyultak, a gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően változatlanul dinamikusan nőnek a bérek idehaza – mondta Bodó Sándor