Gazdaság
Emelnék az árakat a baromfitartók a takarmány drasztikus drágulása miatt
Megfizettetett költségek
Hozzátette, ebben nincs benne az energia és a munkaerő árának növekedése, de ezeket sem sikerült érvényesíteni az átadási árakban.
A lap tegnapi számában idézi az Agrárközgazdasági Intézet jelentését, amely szerint a vágócsirke termelői ára hat, a vágópulykáé pedig két százalékkal emelkedett 2021 első harminc hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest. Igaz, az előző év azonos hetéhez viszonyítva már 17,6, illetve 15,4 százalékos az áremelkedés. Felidézte, hogy a hazai baromfiágazatot tavaly március közepétől szinte egyidőben érte csapásként a Covid-19- és a súlyos madárinfluenza-járvány, amelyek hatására minden baromfi-termékpályán felhalmozódtak a készletek.