Gazdaság
Véget ért a pandémiás időszak az ingatlanpiacon
Az építőanyagárak drasztikus emelkedése és az elérhető állami támogatások hatalmas lökést adtak az új építésű ingatlanok áremelkedésének és forgalmának is

A magyarországi ingatlanpiac idei első negyedévének vizsgálata kapcsán érdemes kitekinteni Európára is, hiszen az Eurostat adatai alapján bár 2021. első negyedévében továbbra is Magyarországon volt a legmagasabb a 2015-ös érték arányában mutatott lakásárindex mértéke, az európai országok döntő többségében a járvány alatt és az év első három hónapjában is áremelkedés jellemezte az ingatlanpiacot – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, 2021. első negyedévét vizsgáló lakásárindexéből.
Kivétel ez alól Málta és Szlovákia, ahol az első negyedévben kis mértékben csökkentek, valamint Ciprus, ahol jelentősen estek a lakásárak. A KSH által eddig feldolgozott adásvételek alapján Magyarországon az ingatlanpiaci forgalom 2021. első negyedévében élénkült, 2020. első negyedévéhez képest 15 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost.
Az új és használt lakások árindexe ugyanakkor külön utakon indult el: míg az előbbiek árindexét a pandémia látszólag kevésbé befolyásolta, és 2021. első negyedévében jelentősen növekedett, addig a használt lakások – fogyasztóiár-index figyelembevételével számított – éves reálárindexe alig emelkedett. Ugyanakkor mind a használt, mind az új építésű lakások ára 5,8 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest.
„A koronavírus-járvány Magyarországon és európai szinten is csak kis megingást okozott az ingatlanpiacon. Az építőanyagárak drasztikus emelkedése és az elérhető állami támogatások – csok, ötszázalékos áfa, illetékmentesség – együttesen hatalmas lökést adtak az új építésű ingatlanok forgalmának és az áremelkedésének is, hétről hétre egyre meglepőbb árakkal találkozhatunk” – írta a közleményben Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A KSH statisztikája alapján 2020. azonos időszakához képest az év első három hónapjában csaknem duplájára nőtt az új lakások értékesítése.
Országos szinten az új lakások átlagos ára 2021. első negyedévében 36,1 millió forint, míg Budapesten 46 millió forint volt, ez 2020. átlagához képest országosan 600 ezer, Budapesten pedig hárommillió forintos áremelkedést jelent. A megyeszékhelyeken adták el az új lakások több mint egyharmadát, négyzetméterenként 520 ezer forintos átlagáron, ez a 2020-as év átlagához képest 13 százalékos emelkedést jelentett. Minden megyeszékhelyen nőttek az új lakások négyzetméterárai, Debrecenben az átlagot meghaladó, 18 százalékos emelkedést regisztráltak.
Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 815 ezer forint volt az év első három hónapjában. Azt, hogy a Balaton partján már az év elején elindult a piaci pezsgés, jól szemlélteti, hogy a tó környékén található települések négyzetméterárai 12 százalékkal növekedtek 2020-hoz képest, míg Siófokon az új építésű lakások négyzetmétere átlagosan 862 ezer forintba került, ami az előző év átlagához viszonyítva 17 százalékos emelkedés jelent, és magasabb a budapesti átlagárnál is.