Gazdaság
Csökkent júniusban az euróövezet ipari teljesítménye
Szűk ellátási keresztmetszetek
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) tegnap közölte, hogy havi összevetésben, szezonális kiigazítással számolva 0,3 százalékkal csökkent az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése júniusban, nem végleges adatok szerint. Elemzők kisebb, 0,2 százalékos csökkenést vártak a májusban mért 1,1 százalékos esés után.
A csökkenést az okozta, hogy az energiatermelés 0,6 százalékkal, a tőkejavaké pedig 1,5 százalékkal csökkent, amit nem tudott ellensúlyozni, hogy a félkész termékek termelése 0,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5 százalékkal, a nem tartósaké pedig 1,4 százalékkal nőtt. Elemzők erősebb, 10,4 százalékos emelkedésre számítottak a májusi 20,6 százalékos növekedés után. Havi összevetésben Máltán nőtt legerősebben az ipari termelés júniusban, 5,2 százalékkal, majd Hollandiában (+3,3 százalék) és Észtországban (+3,2 százalék). A legnagyobb csökkenést Írországban jegyezték fel, 4,4 százalékosat, Portugáliában 2,6 százalékosat és Dániában 2,3 százalékosat.