Gazdaság
Ajánlatot tett a kormány a Budapest Airport Zrt. megvásárlására

Az ajánlatot a héten kaptak meg a repülőtér tulajdonosai, és piaci érték alattinak tekintették más, hasonló ügyletekkel összehasonlítva. A Bloomberg idézi Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy interjúját, amelyben kifejtette, hogy a kormány „méltányos ajánlatot” tervez tenni, de ha a tulajdonosok azt visszautasítják, a kormány akkor szeretné megtalálni a módját, hogy az állam visszaszerezze a többségi tulajdont a reptér felett.
A Bloomberg megjegyzi, hogy az Orbán-kormány több, stratégiai fontosságúnak tartott iparágban igyekszik csökkenteni a külföldi tulajdon arányát, a főváros pedig kulcsfontosságú az idegenforgalom és a szélesebb körű gazdasági fejlődés szempontjából.
Tavaly a Budapest Airport egyébként 110 millió eurós veszteséget könyvelt el a koronavírus-járvány megfékezéséért elrendelt korlátozások miatt. A repülőtér ugyanakkor arra számít, hogy a bevételek 2023-ra visszatérhetnek a pandémia előtti szintre.
A központ privatizációja még 2005-ben kezdődött, a magyar kormány 2011-ben értékesítette fennmaradó részesedését, egy évvel a második Orbán-kormány beiktatása után. A koncessziós megállapodás 2080-ig tart.
Tavaly októberben már lehetett tudni arról, hogy egy magyar milliárdos ajánlattal kereste meg a repülőteret. Miután a tárgyalások nem haladtak, a kormány úgy döntött, hogy többségi részesedést kíván szerezni a Budapest Airportban.