Gazdaság

Konferencia a vízgazdálkodás helyreállításáról

Környezetvédelem, fenntarthatóság

A szigetközi vízgazdálkodással és az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos tervezéssel, informatikai és monitoringfejlesztések előkészítésével foglalkozó, Insula Magna – Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program nyitókonferenciáját tartották tegnap.

Konferencia a vízgazdálkodás helyreállításáról
Palkovics László
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Az Európai Unió és a magyar kormány egymilliárd forintot meghaladó összeggel finanszírozza a projektet, amelynek hazai közreműködői a Széchenyi István Egyetem, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság – ismertette az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László elmondta: egy lehetséges vízgazdálkodási fejlesztés széles körű hatásait három nagy projektben vizsgálják, a magyar mellett német, osztrák és szlovák partnerekkel, valamint szakmai tanácsadó testület alakul annak támogatására, hogyan lehet a projekt eredményeit be­illeszteni a gazdasági és társadalmi környezetbe.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom