Gazdaság
Erősen kezdték az évet a biztosítók
Fontos változás a tavalyi első negyedévhez képest,hogy a járványhelyzet miatt már kidolgoztak új,digitális megoldásokat, amikkel élnek az ügyfelek

Fontos változás az elnök szerint a tavalyi első negyedévhez képest, hogy a járványhelyzet miatt a biztosítók már kidolgoztak új, digitális megoldásokat, az ügyfelek pedig hozzászoktak az új lehetőségekhez – ismertette Pandurics Anett, a Mabisz elnöke online sajtótájékoztatón tegnap. Az első negyedévi bővülés a korábbi évek tendenciáival ellentétben most az életbiztosítások kiemelkedő növekedésének volt köszönhető: az életbiztosítási piac több mint 10 százalékkal, míg az eddig rendszerint erősebb, neméletbiztosítási üzletág most kevésbé, 4,9 százalékkal nőtt.
Mindkettő szép növekedésnek számít – mondta az elnök. Jó hírnek nevezte, hogy az életbiztosítások növekedése mögött csak részben van az egyszeri díjas biztosítások emelkedése, ami 7,2 százalékos, a rendszeres díjas biztosításoknál viszont 11,5 százalék volt a növekedés. Az elnök szerint ez annak köszönhető, hogy a pandémia ráirányította a figyelmet a nyugdíj- és az egészségbiztosításokra.
A hagyományos életbiztosítási termékek piaca több mint 12 százalékkal bővült, és a lakossági megtakarításokon belül is emelkedni tudott az életbiztosítások súlya – sorolta. Kitért arra, hogy a neméletüzletágon belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac minimálisan, 2,1 százalékkal nőtt. A vállalati vagyonbiztosítások területén azonban óriási, több mint 17 százalékos volt a bővülés, és a lakossági vagyonbiztosítások is több mint 7 százalékkal emelkedtek az első negyedévben.
Az utasbiztosítások díjbevétele 66 százalékkal zuhant a járvány miatt. Nyárra minden társaság készül utasbiztosításokkal, a kutatások szerint Horvátország és Ausztria lesznek a legnépszerűbb úti célok. Egyre több társaság vezet be fedezetet járvánnyal kapcsolatos károkra, érdemes ezeket összehasonlítani – javasolta. Stefkovics Ádám, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. piackutatási igazgatója elmondta, hogy kérdőíves reprezentatív kutatásuk szerint folyamatosan emelkedik a biztosítók iránti bizalom.
A mutató 59,3 pont lett májusban, ami a tavaly októberi 55,8 és a 2019. májusi 51,9 ponthoz képest is jelentős növekedés. Az emberek elégedettsége is javult, minden index értéke nőtt a járvány előző, októberi hullámához képest. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ismertségének vizsgálata szerint 22 százalék hallott már ezekről a termékekről, az ismertség magasabb az ötven év alattiak között – tette hozzá.