Gazdaság
Drágulás okozta kiköltözési hullám
Jobb évet zár a lakóingatlan-piac, mind a használt, mind az új lakásoknál élénkülés várható, amiben nagy szerepet játszanak a kibővített otthonteremtő támogatások

A nagyobb városok zsugorodásával párhuzamosan a vonzáskörzetükben lévő települések növekedést értek el, ez lényegében az egész országra jellemző – áll az Ingatlan.com legújabb elemzésében. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: az országos adatok szerint a legnagyobb népességnövekedést elérő települések között fölényben vannak a fővároshoz közeli, vagyis a budapesti agglomerációba tartozó települések. Fontos azonban, hogy a bővülés az odaköltözések mellett a természetes növekedést, vagyis a születések és halálozások különbségét, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezéseket is magába foglalja.
Budapest lakossága 2020-ban majdnem 13 ezer fővel csökkent, és a megyeszékhelyeken is kevesebben éltek 2021 januárjában, mint egy évvel ezelőtt. Az érintett nagyvárosok agglomerációjában viszont sok település lélekszáma gyarapodott. A fővárosban már ötödik éve csökken a népesség.
A nagyvárosi lakosságszámok csökkenését részben az agglomerációs övezetekbe történő kiköltözés okozza, ami a nagyvárosi lakásárak emelkedésének is köszönhető. A 2014-ben elindult drágulás 2020-ra Budapesten szinte megállt, a többi nagyvárosban pedig lassabb ütemben folytatódott.
A toptízes ranglistán szereplő – budapesti vonzáskörzetbe tartozó – települések közül Érden például 2020 januárjához képest 23 százalékkal 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon. Gyömrőn tizennégy százalékkal, 544 ezer forintra emelkedtek az Ingatlan.com adatai szerint.
Balogh László elmondta azt is, hogy a karanténhatás is hozzájárult a fővároshoz és a megyeszékhelyekhez közeli települések népszerűségéhez, a járvány miatt elrendelt korlátozások hatására egyre többen kezdtek érdeklődni a kerttel rendelkező lakóingatlanok iránt.
Az Ingatlan.com szakértője arra számít, hogy a tavalyinál jobb évet zár az országos lakáspiac, mind a használt, mind az új lakásoknál élénkülés várható, többek között a járvány alatt elhalasztott lakásvásárlások és költözések pótlásának, az állami lakásprogram különböző elemeinek, például a lakásfelújítási támogatásnak és a kedvezményes lakásáfa újbóli bevezetésének köszönhetően.