Gazdaság
Nehéz évük volt az erdőgazdálkodóknak az értékesítésben és a munkaerőpiacon
Szorosabb együttműködés
Emellett a mostani válság az ágazat mélyebben gyökerező problémáira is rávilágított, azok megoldásában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) partnere kíván lenni az érintetteknek – közölte tegnap az agrárkamara a távirati irodával. Erdőgazdálkodó, kivitelező és szolgáltató vállalkozások az elmúlt években komoly nehézségekkel találták szembe magukat először a munkaerőpiacon, majd a kitermelt faanyag értékesítési lehetőségei terén. A kialakult helyzet a kamara szerint az erdészeti vállalkozások megerősödéséig, szükség esetén együttműködésekbe tömörüléséig, a versenyképességük érdemi javulásáig központi ágazatszervezési eszközökkel javítható. Ebben a munkában a NAK is jelentős szerepet kíván vállalni, 2021-ben az eddigieknél is szorosabb informális és munkakapcsolatot kíván kiépíteni az ágazati szereplőkkel és intézményekkel. Az erdőgazdálkodás piaci szereplőinek teljes köre vállalkozási vagy őstermelői formában fog tevékenykedni, azaz kamarai taggá válik.