Gazdaság
A fogyasztást is élénkítheti a hitelmoratórium
Jelentős összeg marad a lakosságnál az általános moratórium révén, ha ezt a pénzt az érintettek elköltik, az adóbevételeken keresztül hozzájárul a gazdaság működéséhez
A mindenkire egyaránt vonatkozó általános hiteltörlesztési moratórium 2,7 millió szerződést érin tett, és százezer cég vehette igénybe, az érintett adósok körülbelül hatvan százaléka élt a türelmi időszak igénybevételével – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Hozzátette, a 2020. évi általános moratórium több ezer milliárd forintnyi hitelállományt érintett és nem hozta nehéz helyzetbe a bankrendszert, noha rosszabb lesz a teljesítménye, mint a járvány nélkül lett volna. Ami még pozitívum, hogy a nemfizető hitelek állománya is (jóval) alacsonyabb annál, mintha nem vezettek volna be semmilyen rendkívüli intézkedést, emellett a célzott moratóriumnak ugyancsak vannak előnyei.
Az általános moratóriumot igénybe vevők, azaz az érintettek hatvan százaléka nagyjából 1,6 millió szerződést jelent, és nagyjából 752 ezer ügyfél tartozhat abba a körbe, akik élhetnek a hosszabbítás lehetőségével. Ismert, a kedvezményezetti kör a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, a közfoglalkoztatottak, valamint a munkanélküliek, céges ügyfelek oldaláról pedig azon vállalkozások, amelyek bevétele több mint huszonöt százalékkal csökkent. Ők 2021. június 30-ig élhetnek a moratórium lehetőségével.
Virovácz Péter szerint akik kikerülnek a jogosultak köréből, róluk nem tudható pontosan, mennyire voltak, vannak nehéz helyzetben, és kérdés az is, emelkedhet-e jövőre a nemfizető hitelek aránya, ami a bankrendszer számára sem lenne kedvező. Ugyanakkor a célzott hosszabbítás mellett könnyebbséget jelent az elemző szerint, hogy már nem kilencven, hanem száznyolcvan nap után indul eljárás a nemfizető adósok ellen.
Virovácz Péter rámutatott arra is, hogy, reálgazdasági oldalról nézve jelentős összeg marad a lakosságnál az év végéig általános moratórium révén, ezt az érintettek jobb esetben elköltik, és fogyasztás útján bekerül a gazdasági körforgásba. Az átmenetileg megmaradó ötven-százezer forint nagy segítséget jelent, a fogyasztás pedig adóbevételeket eredményez – hívta fel a figyelmet az elemző. Ezek alapján az első félévben egyértelműen támogatta a gazdaság növekedését a moratórium. Virovácz Péter ugyanakkor úgy véli, a gazdaság ugyanakkor leghamarabb 2022 elejére, de inkább az év közepére, vége felé érheti el a 2019-es szintet.