Gazdaság
Új témák, változatlan szemlélet és célok az Energiakövetek programban

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal idén negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára. „Társadalmi felelősségvállalási programunk célja, hogy az általános iskolai felsős és a középiskolás korosztály számára élményszerűen és közérthetően közvetítse azokat a legfontosabb információkat, amelyek az energiatermeléssel, az energiafelhasználással és a takarékos energiafogyasztással kapcsolatosak” – emlékeztetett az Energiakövetek program kapcsán Scherer Zsolt, a hivatal sajtófőnöke. Hozzátette, bár az energiatudatos életmód egyre hangsúlyosabb a fiatalok körében, még mindig kevés a gyakorlati ismeretekre fókuszáló segédanyag. Éppen ezért a program célja a diákok tudatos energiafogyasztással kapcsolatos ismereteinek bővítése, egyben a fiatal tanárszemélyiségek támogatása.
Négy lelkes tanárjelölt
Az energiakövetek látványos kísérletekkel, interaktív módon mutatják be a diákoknak, miért fontos az energiahatékonyság, és hogyan lehet takarékoskodni az energiával.
A beérkezett pályázati anyagok kiemelkedő színvonalára tekintettel ebben az évben négy egyetemista nyerte el az Energiakövet 2020 címet és az ezzel járó ösztöndíjat. „Energiahasználatunk, közlekedésünk, fogyasztásunk, hulladéktermelésünk meghatározza környezetünk minőségét, ezáltal egészségünket és biztonságunkat. Fejlesztenünk kell természettudományos műveltségünket, hogy eligazodjunk a hírek és álhírek útvesztőjében, energiaköveteink a maguk választotta területeken ebben mutatnak példát” – mondta Czippán Katalin környezeti nevelési és kommunikációs szakember, az Energiakövetek program zsűritagja.

Debreczeni Diána, a Szegedi Tudományegyetem, Környezetmérnök alapszakos második évfolyamos hallgatója bemutatkozásában úgy fogalmazott, az interneten rengeteg, sokszor felesleges információ található az olyan fontos témákat illetően is, mint a környezetvédelem, a pazarlásmentes életmód vagy az energiagazdálkodás. „Abban szeretnék segíteni, hogy a fiatalok észrevegyék ebben az információrengetegben a lényegeset, és tegyenek önállóan a környezetünk megóvása érdekében. Szeretném befogadhatóvá tenni számukra az energiát mint fogalmat, aminek megértése korábban nekem is nehézséget okozott” – tette hozzá.
Gyarmati Vince, a Pannon Egyetemvegyészmérnök mesterszakos, második évfolyamos hallgatója kiemelte: mérnöki tanulmányai során megtanulta, hogy a Földön végbemenő folyamatok megértéséhez az összes részfolyamat ismeretére szükség van. Ahhoz, hogy energiatudatos életet élhessünk, meg kell értenünk az energiatermelési és –felhasználási folyamatokat.

Hornyák Gábor, a Miskolci Egyetem, Környezetmérnök alapszakának harmadik évfolyamos hallgatója szerint korunk égető problémái közé tartozik a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés, megértésükhöz elengedhetetlen megismerni változó energiaforrásainkat és a tudatos energiagazdálkodást, ehhez pedig szemléletváltásra van szükség, amit nem lehet elég korán kezdeni.
Várda Ernák, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, vegyészmérnök mesterszakának első évfolyamos hallgatója úgy látja, minden technológiának vannak előnyei és hátrányai, ezeket mind ismernünk kell, hogy elfogultság nélkül formálhassunk róluk véleményt. Van, akiben az atomenergia negatív érzést kelt, de van, aki az olcsó és tiszta energiát látja benne. Célom, hogy a fiatalabb korosztálynak előítéletektől mentesen és érthetően bemutathassam egy modern atomerőmű működését – fogalmazott.
Elismert program
Az Energiakövetek program 2018-ban Junior kategóriában elnyerte a CSR Hungary-díjat. Az elismerésben azok a szervezetek részesülnek, amelyek kiemelkedő és felelősségteljes kezdeményezéseikkel pozitív hatással vannak a társadalomra és a kör-nyezetükre. A Junior kategóriában azokat a pályázatokat díjazzák, amelyek a fiatalokat a fenntarthatóság fontosságára, az értékek megőrzésére és felelős döntések meghozatalára ösztönzik. Az Energiakövetek program növeli a tanári pálya presztízsét, a tehetséges hallgatóknak lehetőséget teremt a kibontakozásra. Idén a MEKH programja bekerült az Edisonplatform száz innovatív és jövőbarát kezdeményezése közé is, amelyek a fiatalok jövőbeni kritikus tudását és készségeit fejlesztik iskolai kereteken túl.
Országjárás virtuálisan
A program 2017-es indulása óta a MEKH tíz energiakövete országszerte 47 iskolában, 59 osztályban, 1730 általános és középiskolás tanuló számára tartott rendhagyó tanórát, és hívta fel a fiatalok figyelmét az energiatudatos, energiatakarékos szemlélet fontosságára. Noha az új energiakövetek is rengeteget készültek rá, hogy a kiválasztott osztályokban a legszuperebb órákat tarthassák meg, az aktuális járványhelyzet miatt a hivatal úgy döntött,hogy a (hagyományos) iskolai tanórák idén elmaradnak. Az energiakövetek izgalmas tanóráit és kísérleteit azonban a program videócsatornáján és hivatalos Facebook-oldalán meg lehet majd tekinteni – így egyidejűleg jóval több diák vehet részt egy-egy élvezetes tanórán, mint amennyien elférnek egy osztályteremben.

Összeállításunk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogatásával készült