Gazdaság

Több közlekedési projekt valósul meg

Mosóczi László: Az új pénzügyi alapból eddig ötvenhárom hazai beruházás nyert el támogatást

Összesen több mint 2100 milliárd forint értékű közlekedési beruházás nyerte el az IKOP támogatását. Az új alap, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz terhére csaknem 350 milliárd forintot használhat fel Magyarország a projektek finanszírozására.

Több közlekedési projekt valósul meg
Mosóczi László államtitkár
Fotó: MH/Purger Tamás

Idén júniusban túlnőtték a kifizetések az uniós társfinanszírozású Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) eredeti, 1300 milliárd forintos keretösszegét – közölte tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium a távirati irodával. A közleményben Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A 2014–2020-as fejlesztési időszakban összehangolt, korszerű és gazdaságos közlekedésfejlesztés valósul meg Magyarországon.

Az uniós költségvetési ciklusban összesen több mint 2100 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztési projekt nyert már támogatást az IKOP mellett a területi operatív programokban és az új alap, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretében. Az IKOP-ban megkötött 116 támogatási szerződés alapján mostanra több mint 1325 milliárd forint jutott el a projektgazdákhoz.” Az IKOP célszámai alapján 2023 végéig összesen 370 kilométernyi vasútvonal korszerűsítése történik meg, közúton 250 kilométeren építést, százharminc kilométeren pedig felújítást, továbbfejlesztést terveznek.

Hangsúlyozzák, az uniós támogatások maradéktalan hasznosulása érdekében a kormány jelentős túlvállalásról döntött az IKOP esetében is. A többlet-kötelezettségvállalás átlagos mértéke a teljes operatív programban 43 százalék, de a nemzetközi közúti elérhetőség javítását célzó prioritásban meghaladja a kilencven százalékot. A 2023-as pénzügyi elszámolási határidőig így akár több mint 1800 milliárd forint hasznosulhat IKOP-forrásból a hazai közlekedési hálózatok és szolgáltatások fejlesztésében.

Mosóczi László hozzátette: „A sikeres pályázatoknak köszönhetően Magyarország több mint 342 milliárd forintot fordíthat közlekedési beruházásokra a CEF terhére. Az új pénzügyi alapból eddig támogatást nyert 53 hazai projekt közé tartozik az M15 és M70 tavaly lezárult négysávosítása, az új komáromi Duna-híd, a Kelenföld–Pusztaszabolcs-vasútvonal átépítése és a Rákos–Hatvan-vasútvonal felújítása is. A kifizetések a tervezett ütemnél gyorsabban haladnak, a tavalyi 138 milliárd forinttal mintegy másfélszeresen, 148 százalékban teljesült az éves terv.” Ide tartozik, hogy július második felében átadhatják az M4 gyorsforgalmi út Cegléd–Abony közötti szakaszát – közölte tegnap Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere és Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A 17,6 kilométer hosszú 2x2 sávos autóút nettó 26,31 milliárd forintból épül meg.

Kapcsolódó írásaink