Gazdaság

Fontos változások jönnek a Nemzeti Hitelprogram Hajrában

Áprilisi indulása óta már százmilliárd forint összegben helyeztek ki a bankok hitelt az Nemzeti Hitelprogram Hajrá keretében. A jegybank alelnöke öt fontos változást is bejelentett, melyekkel javítani szeretnék a program feltételrendszerét.

Fontos változások jönnek a Nemzeti Hitelprogram Hajrában
Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke
Fotó: MH

Az elmúlt hét év egyik legsikeresebb jegybanki programja volt a Növekedési Hitelprogram (NHP), mintegy ötvenezer kis- és középvállalat 3400 milliárd volumenű hitelt vett fel – mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke online sajtótájékoztatón a program eredményeiről. Emlékeztetett: ötödik szakaszként áprilisban megújították a programot, Hajrá! néven. Bejelentette, hogy az elmúlt napokban a jegybank vezetése néhány olyan döntést hozott, melyekkel tovább szeretnék javítani a program feltételrendszerét. Lehetőség lesz külföldi beruházásokra hitelt felvenni, másodsorban a társasházaknak és a lakásszövetkezeteknek is lehetősége lesz arra, hogy beruházási céllal vagy zöldcéllal korszerűsítésre hitelt vegyenek fel – sorolta. Harmadsorban a forgóeszköz hitelezésnek a feltételeit javítani és könnyíteni fogják. Negyedik pontként bejelentette, hogy az uniós támogatások előfinanszírozása mellett hazai támogatások előfinanszírozására is sor kerülhet.

Hangsúlyozta, nagyon komolyan veszik azt, hogy a bankoknak két héten belül dönteni kell a döntés meghozatalához. Szúrópróbaszerűen ellenőrizni fogják a pénzintézeteket, hogy tartják-e a hitelbírálati időt – tette hozzá a jegybank alelnöke. Felhívta a figyelmet, hogy az MNB vezetősége létrehozott egy díjat, melyet a legaktívabb bank kap meg.

Az NHP Hajrá kiválósági díjat negyedévente adják át annak a banknak, mely az adott időszakban a legjobban teljesített.
Pulai György, a jegybank igazgatója elmondta, hogy az NHP Hajrában résztvevő bankok nagy érdeklődésről tettek tanúbizonyságot, már több mint százmilliárd forint összegben kötöttek szerződéseket a hazai kkv-al. Eddig több mint kétezer szerződésről tudnak, mintegy ezerötszáz vállalkozáshoz kapcsolódóan. Kiemelte, hogy a hitelek nagy része forgóeszköz hitel, valamit előtérbe kerültek a likviditást segítő hitelek. A hitelek huszonöt százaléka új beruházásokat szolgált – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a források kétharmada a mezőgazdaságba, a feldolgozóiparba és a kereskedelembe áramlott. Az MNB jövő kedden fogja közzétenni a legfrissebb statisztikákat.

Patai Mihály bejelentette: nemrég végeztek egy felmérést a legnagyobb hazai bankok körében: a pénzintézetek azt várják, hogy ezer milliárd forint értékben fognak szerződéseket kötni, ennek 45 százaléka lehet új beruházás. Hangsúlyozta: különösen fontos volt a gyorsaság az elmúlt időszakban, a leggyorsabb bank pedig a Gránitbank volt, így ők kapták a kiválósági díjat.

Patai Mihály, miután gratulált a díjazottnak elmondta azt is, hogy a jegybank tudatosan optimista a jövőt illetően, a lényeg, hogy lehetőséget kell adni a magyar gazdaságnak arra, hogy idén is tudjon növekedni, még ha minimális mértékben is. Számítottak arra, hogy a második negyedév rosszul fog sikerülni, hét százalékos GDP-visszaesés volt, de abban bíznak, hogy a növekedés elindul a harmadik negyedévben és ez a negyedik negyedévben is tovább folytatódik majd. Ehhez viszont elengedhetetlenek az olyan programok, mint az NHP Hajrá. Fontos, a fennmaradó negyedévben fenn kell tartani a beruházási számokat – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink