Gazdaság

Már mintegy 51 ezer cég választotta a kisvállalati adót

A megfelelő közteherviselési mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között, a pénzügyi tárca e célra létrehozott kalkulátorral segítette a választást

A kisvállalati adó kulcsának harmadszori csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal népszerűsítő tájékoztató-kampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már mintegy 51 ezren választották ezt az adófajtát – nyilatkozta lapunknak Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Már mintegy 51 ezer cég választotta a kisvállalati adót
Izer Norbert: Egyre népszerűbb a kiva
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A kisvállalati adót 2013-ban vezette be a Pénzügyminisztérium, azóta pedig az egyik legdinamikusabban népszerűsödő adófajta lett – mondta lapunknak Izer Norbert államtitkár. Kifejtette, a kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak. A megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között. Egyik ilyen a kisvállalati adó, rövidebben a kiva. Először 2017-ben csökkent a kulcsa két százalékkal, tizennégy százalékra. Az adócsökkentések politikája mindeközben növelte a közteherviselési hajlandóságot, a bevételek a csökkenő adókulcsok ellenére nőttek. Új lehetőség 2018-tól nyílt a kiva egy százalékpontos csökkentésére – ismertette az államtitkár.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb, adócsökkentést hozó pontja, az idei évtől még egy százalékponttal, tizenkét százalékra mérsékelte az adókulcsot. Az intézkedés eredményességét pedig a legfrissebb statisztika igazolja: az adóhivatal február 7-ei nyilvántartásában már 50 899 kivás cég szerepelt – fűzte hozzá Izer Norbert. Az adófajta népszerűségéhez a kedvező kulcson kívül több tényező is hozzájárult. A pén­z­ügyi tárca külön erre a célra létrehozott kalkulátorral segítette az áttérést. A Pénzügyminisztérium a kiva-kalkulátor mellett segítő-tájékoztató kampányt is indított tavaly december elején. A tárca a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján megvizsgálta, hogy melyek azok a cégek, amelyek legalább tíz százalék adóterhet spórolhatnának a kivára váltással. A számítások szerint mintegy hatvanezer cégnek összességében huszonnégymilliárd forint megtakarítást hozhatott az áttérés. Az érintetteknek minderről, illetve az áttérés gyakorlati tudnivalóiról az adóhivatal december elején levelet küldött.

Az adócsökkentés és a népszerűsítő, tájékoztató-kampány hatására a kiva az egyik leggyorsabban bővülő adófajtává vált – mutatott rá az államtitkár. Míg 2015. január 1-jén még csak hatezer-ötszáz kivást tartott nyilván az adóhivatal, addig 2018 decemberben már 29 ezret. Tavaly november végére a számuk a 2015-öshöz képest több mint hatszorosára, negyvenegyezerre nőtt. Hozzátette, az egy százalékpontos kulcscsökkentés ezen cégek esetében idén ötmilliárd forint adómegtakarítást hoz. Ha pedig hozzászámoljuk, hogy az adóhivatal adatai szerint újabb tízezer céggel gyarapodott a kisvállalati adózók száma, az így megspórolt összeg jóval magasabb lehet 2020-ban. Az adózók számával együtt és a kulcs csökkentése ellenére a kiva-bevételek is nőttek, 2018-ban 41,7 milliárd forint volt a költségvetés kiva bevétele, addig tavaly már 70,5 milliárd forint.

Könnyű az áttérés

A kivát azok a legfeljebb ötven főt alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja a személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke január 1-jétől az adóalap 12 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól. Izer Norbert rámutatott, az adónem előnye, hogy év közben is válaszható, ezáltal lehetőség van arra is, hogy a bejelentést következő hónaptól az érintett cég már ebben az adónemben fizesse közterheit. Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét – tette hozzá.
(MOA)

Kapcsolódó írásaink