Gazdaság

Itt a magyar bankszektor legnagyobb beruházása

Az azonnali átutalás bevezetését a jegybank szabályozza

Március másodikán elindul az azonnali fizetések rendszere, valamennyi, úgynevezett klíringtag felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára tegnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Itt a magyar bankszektor legnagyobb beruházása
Jelasity Radován alelnök, Becsei András elnök és Kovács Levente főtitkár a sajtótájékoztatón
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Kovács Levente főtitkár az azonnali átutalás márciusi bevezetéséről elmondta, azt a jegybank szabályozza és felügyeli, a bankszektor harminc–negyvenmilliárd forintot költött az új rendszerre. Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, hogy ez a rendszer a magyar bankszektor valaha volt legnagyobb egyszeri beruházása, több százezer munkaórát fordítottak a kifejlesztésére. Úgy vélte, ez is mutatja a bankszektor elkötelezettségét a rendszer sikeressége iránt, ami új pénzforgalmi korszakot hoz a magyar gazdaságba. Kiemelte, a tízmillió forintos tranzakciós limit világviszonylatban is egyedülállónak számít alapszolgáltatásként. A bankszövetség elnöke kifejtette, szeretnék elérni, hogy a lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós adó kivezetése a következő hónapokban megtörténjen. Ezt követően a bankok közötti verseny eredményeként új, a korábbiaknál lényegesen alacsonyabb árazású számlacsomagok fognak megjelenni – tudatta az MTI.

Kovács Levente elmondta: a kormányzat, a jegybank és a bankszektor közötti együttműködés jó és az idén is szoros lesz. Véleménye szerint az azonnali fizetési rendszerhez új folyószámlacsomagokra és új pénzforgalmi alkalmazásokra van szükség. Az idei feladatok és kihívások közé sorolta a pénzügyi szolgáltatások országon belül tartását és a digitális átállást az azonnali átutalás bevezetése mellett. Ahhoz, hogy a digitális átállás országos szinten sikeres legyen, valamennyi folyamatnak digitális formában kell lennie minden ágazatban.

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség alelnöke elmondta: 2019-ben is jó évet fog zárni a magyar bankszektor. A szektor ötszázhatvanmilliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi év első három negyedévét, ami tízszázalékos növekedés. A mérlegfőösszeg tíz, a hitelezés húsz százalékkal emelkedett. A bevételek nyolc százalékkal voltak magasabbak az előző évinél, a költségek tizenegy százalékkal nőttek. A nem teljesítő hitelállomány tavaly 3,2 százalékról 2,8 százalékra csökkent az első három negyedévben – ismertette. Megemlítette, hogy a babaváró hitelezés tavaly öt hónap alatt meghaladta a négyszázmilliárd forintot, a jelentős érdeklődést jól kezelte a szektor. Ez a piacot jelentősen átalakította, és hozzátett a hitelezés lendületéhez.

Kapcsolódó írásaink