Gazdaság
Mézesüveg és zárszalag az azonosíthatóságért
Jövedelempótló juttatást kapnak a méhészek

A miniszter kiemelte, hogy az unió által elfogadott új magyar méhészeti nemzeti program az előző ciklushoz képest több mint húszszázalékos többlettámogatást tesz lehetővé a következő három évre, közel hatmilliárd forint együttes hazai és uniós forráskerettel – közölte a távirati iroda. Emellett a magyar méhészek az idén méhcsaládonként ötszáz forint jövedelempótló támogatáshoz jutnak, jövőre ezt ezer forintra emelik. Nagy István szól arról is, hogy a magyar termelésű méz hetven százalékát exportálják. Néhány évvel ezelőtt az egy főre jutó belföldi fogyasztás negyven dekagrammot tett ki, jelenleg egy kilogramm, ez még mindig alacsonynak számít az uniós átlagfogyasztáshoz képest, ezért ösztönözni kell a fogyasztást.
A miniszter kiváló kezdeményezésnek nevezte az OMME mézesüveg és zárszalag bevezetését, amelynek köszönhetően egyértelműen beazonosítható a méz származása. Az agrártárca elsőként csatlakozott a mézes reggeli programhoz, jelenleg több mint 166 ezer gyerek él ezzel a lehetőséggel – mondta a miniszter.