Gazdaság
Trendforduló előtt a hazai ingatlanpiac
Akik költözni szeretnének az újonnan elérhető támogatásokkal, árulni kezdték meglévő lakásukat, mivel a vevő megtalálása két-három hónapot is igénybe vehet

Fordulat látható az ingatlanpiacon a korábbi évekhez képest – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. Megtört ugyanis a korábbi évek elején látható trend, amikor egyre inkább szűkült a friss kínálat. Az idei év első öt hónapjában ugyanis több mint 250 ezer lakóingatlan hirdetést adtak fel a magánszemélyek és ingatlanközvetítők. Ez jókora növekedést jelent, 2014 és 2018 első öt hónapjában ugyanis 180-242 ezer eladó lakás került az Ingatlan.com kínálatába. Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője elmondta, az elmúlt években kevesebb volt a frissen meghirdetett eladó lakás és ház a kínálatban, miközben a kereslet nőtt. Emiatt egyre több vevő egyre kevesebb lakóingatlanból tudott válogatni, ami komoly drágulást eredményezett a piacon.
Az Ingatlan.com adatai szerint Budapesten magánszemélyek majdnem 16 ezer lakóingatlant hirdettek meg eladásra január és május vége között, ami tíz százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az ingatlanközvetítők kínálatával együtt több mint 130 ezer új lakást és házat hirdettek meg az év elején, ami ugyan öt százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, de 2014-hez viszonyítva negyven százalékos a bővülés. A megyei jogú városokban egy év alatt 16 százalékkal, több mint 55 ezresre bővült a friss kínálat. A többi városban az év első öt hónapjában nyolc százalékkal nőtt az újonnan meghirdetett ingatlanok száma, és majdnem 43 ezer lakást és házat akartak eladni. A községekben több mint húszezer eladó lakóingatlan került a piacra eddig az idén, 13 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A trendfordulót jelentő kínálatbővülés elsősorban az állami lakástámogatási rendszer, a csok júliusi bővítésével, a közel 2500 kistelepülést érintő falusi csok bevezetésével és a babaváró támogatás elindulásával is magyarázható – emelte ki Balogh László. Hozzátette: akik a meglévő lakásukból szeretnének elköltözni az újonnan elérhető támogatásokkal, azok piacra léptek, mivel egy-egy lakás eladása 2-3 hónapot is igénybe vehet.
Nagyon fontos tényező szerinte,hogy a mostani piaci változások a lakásvásárlást tervezőknek is kedveznek, a kereslet bővülése miatt viszonylag magas áron adhatják el meglévő ingatlanukat, és az így befolyó összeget egészíthetik ki saját megtakarításaikkal, kedvező kamatozású hitelekkel, illetve az állami támogatásokkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy a friss kínálat bővülése az árak változásában trendfordulót még nem ígér, az élénkülő kereslet miatt továbbra is drágulás várható, de az áremelkedés üteme mérséklődhet.
A főváros egyre kisebb szeletét adja az összforgalomnak
Az országos lakásárszint tavaly az előző évit meghaladó mértékben, 18 százalékkal nőtt a NAV ingatlanforgalmi adatai alapján. Ezzel reálértéken tavaly kerültünk a korábbi csúcs, a 2008-as szint fölé, ám Budapesten ez már 2016-ban bekövetkezett – áll az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében. A fővárosban már közel ötven százalékkal magasabb a reálárszínvonal, mint a 2008-as érték. Tavaly minden településkategóriában jobban nőttek az árak, mint 2017-ben. Budapesten 21 százalék, a megyeszékhelyeken 18 százalék, a kisebb városokban 13 százalék, míg a községekben 14,5 százalék volt az éves drágulás üteme. Mintegy kilenc százalékkal bővült 2018-ban az ingatlanforgalom, ami 165-170 ezres tranzakciószámot jelent országosan – nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. Legnagyobb mértékben a községek forgalma nőtt, amit a kisebb, majd a nagyobb városok élénkülése követett. Budapesten az elmúlt két év csökkenése után csak minimális, két százalék körüli forgalomnövekedést látunk. Az elemző szerint így a főváros egyre kisebb szeletét adja az összforgalomnak. A kereslet élénkülése már harmadik éve az olcsóbb térségek felé mutat. (ZD)