Gazdaság
Megéri biztosítani az old timereket
A legtöbb társaságnál tíz-húsz éves járművek esetén célszerű, illetve szükséges előzetes engedélyt kérni, lopás- és totálkár esetén a jármű kárkori értékét fizetik ki

Amely biztosítók hirdetnek kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra díjat, azok a vonatkozó 2009-es törvény szerint nem zárják, pontosabban nem zárhatják ki az idősebb járműveket a fedezeti körből. Néhány biztosító alkalmaz „idős jármű kedvezményt”, például a K&H vagy az Allianz. Ettől függetlenül is javasolt a díjösszehasonlító programok használata, mert nem biztos hogy ezen biztosítók díjai lesznek a legkedvezőbbek – válaszolta lapunk megkeresésére Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának az elnöke.
Elmondta, tavaly még három biztosítótársaság kínált külön díjtarifával KGFB-t kifejezetten muzeális járművekre, az idei évben már csak két társaság, az Allianz és a Generali hirdet rájuk külön díjat. Az Union megtartotta a jelenleg futó szerződéseket, de OT-s rendszámú járművekre nem lehet már külön díjon biztosítást kötni. A Generalinál fontos feltétel az OT-s, azaz old timer járművekre kiadott rendszám, az évi egyösszegű díjfizetés, valamint a gépjármű kategóriája személygépkocsi, motorkerékpár vagy tehergépkocsi lehet. Az Allianz a Magyar Nosztalgia és Hobbijármű Regiszter (MNHJR) vagy a Muzeális Minősítő Bizottság (MMB) által kiállított minősítéshez köti az új szerződést.
Casco vonatkozásában az idősebb járművek esetén nincs külön feltétele a biztosítóknak, néhány társaság pedig idősebb autókra olyan casco-módozatot is kínál, amely kedvezményesebb díj ellenében a biztosító által javasolt szerviz igénybevételére kötelez, illetve a javítást utángyártott vagy bontott alkatrészek felhasználásával oldja meg – húzta alá Papp Lajos. Hozzátette, ha a szerződő elfogadja a feltételeket és a biztosító átvállalja a kockázatot, a jármű tényleges életkora nem számít. Minden biztosító alkalmaz kockázatelbírálást, a legtöbb társaságnál 10-20 éves korú járművek esetén célszerű, illetve szükséges előzetes engedélyt kérni, lopás- és totálkár esetén jellemzően a jármű kárkori értékét fizeti ki a biztosító. Elemi- és totálkárt nem okozó töréskár esetén 3-6 éves kor után a biztosítók általában a helyreállítás költségeiből értékemelkedést vonnak le, a beépített új alkatrészek értéknövelő hatását figyelembe veszik. Kifejezetten old timer járművekre szabott casco két társaságnál, a Generalinál és Unionnál érhető el, minden esetben egyedi kockázatelbírálás végén. Az Unionnál olyan járműveket lehet bevonni a szerződésbe, melyeket a Muzeális Minősítő Bizottság muzeálisnak minősített és érvényes magyar hatósági jelzésekkel vannak ellátva.
Használathoz igazodó fedezeti kör
Old timer casco esetén három fedezeti kategóriát különböztetnek meg. A gépjárműben a közlekedés, zárt térben történő tárolás, szállítás, rendezvényeken történő kiállítás során bekövetkező károkat a legteljesebb körű A kategória fedezi. Ha valaki nem közlekedik old timerével, zárt térben történő tárolás, szállítás, rendezvényeken történő kiállítás során bekövetkező károk esetében a B kockázati kategória nyújt lefedettséget, míg a C kategória a gépjárműben az ajánlaton megjelölt magyarországi helyen, zárt térben történő tárolás során bekövetkező károkra terjed ki.