Gasztro

Sokkoló: ennyivel drágul idén a sütemény és a fagyi

Visszaeshet a cukrászdák forgalma

Drágulás jön a cukrászdákban, megemelkedtek ugyanis a költségeik, illetve szeretnék növelni a dolgozók bérét is – írja a Kisalföld nyomán a Magyar Nemzet.

Sokkoló: ennyivel drágul idén a sütemény és a fagyi
A sütemény rajongóknak nem kedvez a hír, emelkednek a cukrászdákban kapható édességek árai
Fotó: AFP/Hans Lucas/Aline Morcillo

A drágulásban a bérleti és a közüzemi díjak is közrejátszanak. Emellett az alapanyaggyártók is emeltek az árakon, drágult például a vaj, a tej és a csokoládé és a kakaó is. A legtöbb helyen tízszázalékos áremelés várható.

A győri Bécsi kávéház tulajdonosa elmondta: az idén egy gombóc fagylalt előreláthatóan 600–650 forintba fog kerülni.

A szintén győri Édes’N cukrászda tulajdonosa arról beszélt: odafigyelnek az ár-érték arányra, és süteményeik nem kerülnek majd többe 1200 forintnál.

Tukovics Antal mosonmagyaróvári cukrász pedig arról beszélt, hogy utoljára egy éve emeltek árat, és bár azóta valóban megdrágultak az alapanyagok, ezt nem fogják érvényesíteni a sütemények árában, mert nem akarják elveszíteni a vásárlóikat.

Kapcsolódó írásaink