Faktum
A baloldalra nem lehet számítani

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben összefogásra van szükség, hogy előrébb vigyék a magyar nemzet ügyét, ehhez pedig – folytatta – az kellene, hogy ne pártos acsarkodás töltse meg a magyar közéletet, az eddigi tapasztalat azonban az, hogy a baloldal nem változott, továbbra sem lehet rájuk számítani.

Hollik István megemlítette azt is, hogy több baloldali képviselő világosan közölte, nem áll szándékában dolgozni, de a mandátumukat felveszik és a vele járó fizetést is. Úgy fogalmazott, Hadházy Ákos a magyar közélet leghíresebb közveszélyes munkakerülője.
Mint mondta, újra bebizonyosodott, hogy a baloldal valódi vezetője Gyurcsány Ferenc. Rámutatott arra is, hogy „különösen pikáns éles demokráciakritkát hallani Gyurcsány Ferenc szájából”, hiszen „nem tudunk olyan bűnt mondani, amit Gyurcsány ne követett volna el a magyar nemzettel szemben”. Hollik István szerint a baloldal a választások előtt már a nevével is hazudott, hiszen semmilyen egység nem volt köztük, legfeljebb a mandátumokért fogtak össze, de nem Magyarországért.
A Faktum már elérhető a legnépszerűbb felületeken is!
Hallgassa meg adásainkat

A műsor házigazdája: Őry Mariann
Készítette: Görgényi Levente, Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter