Faktum

„Mi már feltaláltuk a liberális áfium ellen való orvosságot”

„A magyar jobboldal ma a nyugati civilizáció legsikeresebb politikai projektje” – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Faktumban. 

„Mi már feltaláltuk a liberális áfium ellen való orvosságot”

A beszélgetés apropója, hogy a központ szervezésében valósul meg az első európai Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) Budapesten május 19-20-án. Szánthó Miklós elmondta, a CPAC az amerikai jobboldal és ezáltal a nyugat legnagyobb konzervatív dzsemborija, ami egyszerre konferencia, tudás- és tapasztalatcsere, politikai show és sok minden más egyvelege. „Egy olyan hely ahol az amerikai jobboldal, a valódi konzervatívok megmutathatják az erejüket” – fogalmazott. 

Lapunk főmunkatársa, Őry Mariann és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Faktum adásának felvételén
Lapunk főmunkatársa, Őry Mariann és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Faktum adásának felvételén
Fotó: MH/Katona László

A magyar modell példaértékű nagyon sok nyugati konzervatív jobboldali számára – magyarázta – kíváncsiak a magyar receptre nyugaton, arra a felismerésre, hogy a demokrácia nem csak liberális lehet.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Faktum adásának felvételén
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Faktum adásának felvételén
Fotó: MH/Katona László

„Mi már feltaláltuk a liberális áfium ellen való orvosságot” – jegyezte meg Szánthó Miklós. Rámutatott arra is, hogy a budapesti CPAC nem csak gesztus hazánk felé, hanem az elmúlt tizenkét év konzervatív építkezésének nagyon komoly elismerése is egyúttal. 

Objektum doboz

A Faktum már elérhető a legnépszerűbb felületeken is!

Hallgassa meg adásainkat

Faktum

A műsor házigazdája: Őry Mariann

Készítette: Kertész Ákos, Németh Zoltán

Főszerkesztő: Petán Péter

Kapcsolódó írásaink

Beláthatatlan hatása lenne az olajembargónak

ĀAz olajembargó-javaslat is mutatja, hogy az Európai Uniónak mennyire nincs már önálló politikája – figyelmeztetett Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a Faktumban

Brüsszel elhiszi a saját propagandáját

ĀAz úgynevezett jogállamisági eljárás célja a nyomásgyakorlás azon országokkal szemben, amelyek alternatívát kínálnak Brüsszel politikájával szemben, véli Kiszelly Zoltán