Faktum
Kötter: A baloldal mindig csődbe vitte az országot

Az adásban szó esett arról, hogy a baloldal miként hajtotta végre „hosszú menetelését az intézményekben” és cserélte le politikájában a munkásosztályt a különböző kisebbségekre. Kötter hangsúlyozta, „meg kell nyerni a kulturális harcot” és fel kell venni a kesztyűt azzal, hogy a baloldal ismét importált eszméket – ezúttal a genderideológiát és a politikai korrektséget – akar a magyar emberekre erőltetni.

Emlékeztetett, a baloldal „mindig, minden esetben gazdasági csődöt hozott az országnak”, mindig ez volt a vége, ha hatalomra kerültek a történelem során.

Kötter Tamás figyelmeztetett, hatalomra kerülése esetén a balliberális szivárványkoalíció „újra szellemi és lelki lezüllést és totális gazdasági csődöt” hozna Magyarországnak, ezért nem érdemes próbát tenni velük.
A műsor házigazdája: Őry Mariann
Készítette: Görgényi Levente és Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter