Európai Unió

Orbán Viktorra és szövetségesére mérnék az első brutális csapást

Az Európai Tanács már felkészült a valószínűsíthető magyar és szlovák vétóra, hiszen külön határozatot készítenek elő, amelyet pénteken fogadhatnak el, írja a The European Conservative alapján a Mandiner.hu.

Orbán Viktorra és szövetségesére mérnék az első brutális csapást
António Costa, az Európai Tanács elnöke és Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
Fotó: AFP/Nicolas Tucat

Az EU vezetői a héten Brüsszelben az Európai Tanács csúcstalálkozójára gyűlnek össze, ahol a legégetőbb napirendi pont az úgynevezett „Kallas-terv” – hívta fel rá a figyelmet a The European Conservative.

Ez az EU külpolitikai vezetőjének, Kaja Kallasnak a kezdeményezése, amelynek célja egy Kijevnek szánt újabb, akár negyvenmilliárd eurós katonai segélycsomag elfogadása.

Kallas többször is hangsúlyozta, hogy az EU-nak most kell megmutatnia eltökéltségét, és támogatni kell Ukrajnát, hogy meg tudja védeni magát. Ugyanakkor legalább két ország, Magyarország és Szlovákia nyíltan ellenzi a háború meghosszabbítását további katonai segélyek küldésével, és ehelyett arra szólítja fel Európát, hogy Trump nyomán a diplomáciai megoldásra törekedjen.

Az Európai Tanács már felkészült a valószínűsíthető magyar és szlovák vétóra, hiszen külön határozatot készítenek elő, amelyet pénteken fogadhatnak el a tanács egyhangú állásfoglalása helyett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn kifejtette Budapest álláspontját. Mint mondta, Magyarországot nem fogják belerángatni az újabb segélycsomagba.

Kapcsolódó írásaink