Európai Unió
Ursula von der Leyen frusztrációja veszélyezteti az Európai Bizottság programjait

A Bizottság 2023 szeptemberében hozta meg azt a vitatott döntést, hogy felfüggeszti Magyarország részvételét két vezető programban, az Erasmusban és a Horizon Europe-ban. Hivatalosan ezt azzal indokolta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett felsőoktatási reform sérti az európai elveket.
„Pedig a magyar kormány célja a felsőoktatás modernizálása, az intézmények nemzetközi megítélésének javítása volt, a magánforrások bevonása mellett. Ráadásul a reform elfogadása sosem volt kötelező: a magyar egyetemek többsége támogatta és szabadon választotta, a kisebbség viszont megőrizhette a régi struktúrát” – hangsúlyozta a cikk.
A szerző hozzátette, akár támogat valaki egy ilyen modellt, akár nem, erről a magyaroknak kell dönteniük, és semmiképpen sem a brüsszeli bürokratáknak.