Európai Unió

A belga miniszterelnök szerint az EU-nak be kell avatkoznia a közösségi hálózatok használatába

Alexander De Croo sürgette az intézkedést, mert elmondása szerint eszköz a demokrácia destabilizálására

Alexander De Croo belga ügyvezető szövetségi miniszterelnök a belga képviselőházban felszólalva az Európai Bizottság beavatkozását sürgette a közösségi hálózatok használatával szemben, mert ezekkel – véleménye szerint – destabilizálni lehet az unió demokráciáit.

A belga miniszterelnök szerint az EU-nak be kell avatkoznia a közösségi hálózatok használatába
Alexander De Croo: Be kell avatkoznunk, és erre van jogi felhatalmazásunk is
Fotó: AFP/Belga/Nicolas Maeterlinck

„Folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve a szuverenitásunk ellen” – hangsúlyozta De Croo. Egy ideje már beavatkoznak a nyugati demokráciákba, és most már „gazdag és befolyásos emberek” is ezt a szekeret tolják – tette hozzá a csütörtöki felszólalásban.

„Be kell avatkoznunk, és erre van jogi felhatalmazásunk is. Az Európai Bizottságnak lépnie kellene, és alkalmaznia kellene a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) rendelkezéseit” – jelentette ki. Mint mondta, „számára nagyon fontos a szólásszabadság, de nem szolgálhat ürügyként a hazugságokra és a manipulációra.”

De Croo szerint nem szabad eltűrni, hogy a közösségi hálózatokat politikai preferenciák érvényesítésérére használják. „Ez nem tolerálható. A választások szabad megszervezése politikai és társadalmi rendszerünk alapja. Ezt más országok és a hatalommal bíró emberek beavatkozása nélkül kell megtenni” – mutatott rá.

Felhívta a figyelmet: „Ha a hatalom túlságosan koncentrálódik és visszaélnek vele, az veszélyessé válik, ezért lépéseket kell tenni ennek megakadályozására.”

Kapcsolódó írásaink