Európai Unió

A magyar diplomácia fontos időszaka következik

Magyarország belgiumi nagykövete a brüsszeli Liszt Intézetben fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnököt

A magyar nemzeti egységet és a brüsszeli magyar közösség erejét húzta alá Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete hétfőn, az Európai Unió Tanácsában július 1-jén megkezdődött soros magyar féléves elnökség megnyitójának alkalmából elmondott beszédében.

A magyar diplomácia fontos időszaka következik
Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete
Fotó: AFP/Belga/Belga Mag/Jonas Roosens

A nagykövet, aki a brüsszeli Liszt Intézetben fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnököt, a magyar diplomácia fontos időszakának nevezte a soros magyar EU-elnökséget és hozzátette: kiemelt jelentőséggel bír, hogy az eseményen a köztársasági elnök köszönti az összegyűlt magyar közösséget.

Aláhúzta: Brüsszelben, Európa fővárosában valósul meg talán legjobban a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés.

„Itt találkoznak az anyaországi, magyarországi magyarok, az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági, a kárpátaljai és a nyugat-európai magyar diaszpóra tagjai” – jelentette ki.

„Magyarnak lenni egy életérzés. Brüsszelben különösen az!” – szögezte le Kovács Tamás Iván.

„Az, hogy ma ilyen sokan összegyűltünk távol hazánktól, jól jelképezi, hogy ugyan Európában élünk, európai tagállamokkal együttműködve alakítjuk jövőnket, de a magyar nemzeti egység fontos számunkra” – húzta alá.

Mint mondta, Brüsszelben „élénk a »magyar élet«”, mivel Magyarország NATO- és EU-csatlakozását követően számos magyar fiatal költözött a városba, továbbá kiemelte a Brüsszeli Magyar Katolikus Misszió, a Brüsszeli Magyar Ház, illetve a Brüsszeli Magyar Protestáns Gyülekezet és a 82. sz Báthory István Cserkészcsapat tevékenységét is, illetve elmondta, hogy az antwerpeni ortodox zsidó közösségnek is sok magyar származású tagja van.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar EU-elnökség idejére a brüsszeli magyar nagykövetség és a Liszt Intézet számos kulturális eseménnyel készül.

Kapcsolódó írásaink